Forrás:Pinterest

Nem lesz ennél szexibb frizura, íme a nyár legmenőbb hajtrendje

Megosztom:

Azonnal rohansz a fodrászhoz, ha meglátod!

Nyári frizuratrendek

Ahogy minden szezonnak, úgy a nyárnak is megvannak a maga hajszín- és frizuratrendjei, melyekből legalább egyet mindannyian szívesen bevállalunk. Frizurák terén a tavalyi évben leginkább a rövidebb bob fazonok hódítottak, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy egy időre érzékeny búcsút veszünk tőlük. Kesergésre azonban semmi okunk, a 2020-as nyár legnagyobb dobása, az úgynevezett seprűs frufru is legalább annyira a szívünkhöz fog nőni, mint praktikus elődje.

Idén nyáron már nem a bob fazon a sláger.
Forrás: Pinterest

Seprűs frufru

Aki eddig tartott a frufrutól, most meggondolja magát, és szívesen bevállalja majd. A szezon legsikkesebb frizurájával, a seprűs frufruval ugyanis képtelenség mellélőni. Bár a frufrut elsősorban hosszúkás archoz és magas homlokhoz szokták javasolni, a seprűs frufrut gyakorlatilag bármilyen arcformával párosíthatjuk. Mindannyiunk számára egyaránt jó választás, amit tulajdonképpen a jól kialakított fazonjának köszönhet. A vágás a homlok közepétől indul lépcsőzetes technikával, majd az arc két széléhez érve fokozatosan növekszik a hajtincsek hosszúsága- így nem tömöríti, nem nyomja össze az arcot. Kiválóan mutat rövid illetve hosszú hajjal kombinálva, ráadásul olyan stílusos, hogy még a legegyszerűbb szettjeinket is feldobja. Na de beszéljenek helyettünk a képek, fotókon a 2020-as nyár legvadítóbb frizuratrendje!

MOST ÉRKEZETT  Az új szépségőrület: Egy éjszaka alatt megszabadulsz vele a ráncaidtól
Seprűs frufru a nyár legmenőbb frizurája.
Forrás: Pinterest
Ez a frizura még a legegyszerűbb szetteket is feldobja.
Forrás: Pinterest

Hozzászólások
Mindenki erről beszél - csajos.huNE MARADJ LE SEMMIRŐL!