Forrás:Pinterest

Éveket pazaroltam a semmire, sohasem szeretett igazán5 perc olvasási idő

Megosztom:

Olvasónk, Lilla osztotta meg történetét.

Kedves Csajos.hu! 

Lilla vagyok, 26 éves egyetemi hallgató. Azért írok nektek, mert reménykedem benne, hogy megjelenhet az oldalatokon a levelem, másoknak erőt adva. Szeretném, ha többen nem esnének ebbe a hibába, és az én sztorimból okulva nem mennének bele egy ilyen lélekölő se veled, se nélküled kapcsolatokba. A történetem még három évvel ezelőtt kezdődött, egy szórakozóhelyen indult. Mindössze 23 éves voltam, elég naiv. Hittem a Sorsban meg a jelekben, és abban hogy a nagy szenvedésnek idővel happy end lesz a vége. Csakhogy nálunk nem így alakult. A volt pasimmal, életem megrontójával szinte sorsszerűen találkoztunk, összeütköztünk a táncparketten. Egyből megjelent az a bizonyos kémia, szó szerint szikrázott közöttünk a levegő. Azonnal számot cseréltünk, másnap randira is hívott. Hihetetlenül jól éreztem magam vele, egyből megtaláltuk a közös hangot és úgy fecsegtünk, mintha mindigis ismertük volna egymást. Nem mondom, hogy első látásra beleszerettem, de nagyon megtetszett, így vágyni kezdtem arra, hogy valami komolyabb is kialakuljon közöttünk. A randi végén megcsókolt, csakhogy utána napokig nem jelentkezett. Itt kezdett gyanús lenni a dolog. Később, a Facebookot böngészve egyszercsak megpillantottam az ismerősnek jelölhető emberek között, ekkor jött a hidegzuhany. A srácnak ugyanis barátnője volt, a profilképeként pedig egy közös smárolós fotó villant elém. Ezután eldöntöttem, hogy többet nem beszélek vele akkor se, ha keresni fog, majd bosszút is fogadtam, hogy incselkedek még vele egy kicsit, aztán jól lebuktatom. Mint kiderült, már évek óta együtt voltak, nekem viszont azt mondta, nincs csaja. A bosszú fortyolgatása közben azonban a saját csapdámba estem, egyre többet találkoztunk, teljesen a bizalmába fogadott. Időközben a barátnőjével is szakítottak, én pedig azt vettem észre, hogy teljesen beleszerettem. Később viszont a dolgok még bonyolultabbá váltak, hiszen időközben szörnyű dolgok történtek velem, elveszítettem az édesanyámat, ő ezekben az időkben végig mellettem állt. Ha éjfélkor hívtam akkor azonnal jött, mindig ott volt mellettem, én pedig úgy éreztem, van egy biztos támaszom. A padlón voltam, kiszolgáltatottan, a srác ki is használta az alkalmat. Elkezdtünk egymásnál aludni, együtt bulizni, de amikor már olyanok voltunk mint egy pár, hirtelen ellökött magától. Közölte, hogy soha többet ne találkozzunk, letiltotta a számom, esélyt sem kaptam, hogy feldolgozzam a történteket, vagy megbeszéljük. Egy év telt el így, mintha kiszakították volna a szívemet a helyéről, nem mentem azokra a helyekre ahova ő szokott, nem jártam sehova ahol kicsi esélye lehetett annak hogy összefuthatnánk, kerültem a közös ismerőseinket. Egy év után azonban úgy döntöttem nem érdekel, már nagyjából túl vagyok rajta, és elmentem a barátnőmmel egy buliba, mivel azt gondoltam úgysem lesz ott. Már mentünk le a lépcsőn, amikor egy ismerős hang a hátam mögött a nevemet mondta. Megfordultam, és ő állt ott. Abban a pillanatban elmondhatatlan gyűlöletet éreztem, szinte köszönni se akartam. Ő lefutott hozzám, hatalmas mosollyal megölelt, szorított, és megkérdezte hogy vagyok. Megkért, hogy menjünk ki egy kicsit a levegőre beszélgetni. Elmondta, hogy az egy év alatt folyamatosan rám gondolt és hiányoztam neki, mennyire sajnálja hogy ez történt, csak félt és nem akart megsérülni ebben a kapcsolatban. Hittem neki, úgyhogy újra összekavarodtunk. Megint egyre többet találkoztunk, minden olyan csodálatos volt, mint régen. Még egy évig csináltuk ezt, aztán ismét ellökött, közölte hogy ő nem akar kapcsolatot, nem tud senkit közel engedni. A szívem azóta úgy sajog, hogy minden este sírva alszom el. Tudom, hogy tovább kell lépnem, de valahogy senkiben nem találom azt a különlegességet, amit benne és a kapcsolatunkban láttam. A mai napig nem tudom, mi történhetett, miért viselkedett így velem, szeretett-e valaha. De olyan sorszserű volt minden találkozás, hogy sokáig elhittem, egymásnak lettünk teremtve. Most próbálom összeszedni magam, a fejlődésemre koncentrálni, és reménykedek benne, hogy egyszer újra jön valaki, aki ennyire megfog. Óriási tanulság volt és megjegyeztem, hogy ha valaki elsőre nem akar veled lenni, soha nem akar majd. Nincs olyan, hogy szenvedés után nagy egymásra találás. Szóval lányok, innen üzenem: ha valami nem működik, ha valaki nem akar titeket száz százalékosan, akkor ha rohadtul fáj is, engedjétek el! Remélem, hogy a történetemmel sikerült másoknak is erőt adnom, ha mással nem is, legalább azzal, hogy nincsenek egyedül.  Köszönöm, ha megosztjátok!  Szeretettel: 
Mindenki erről beszél - csajos.huNE MARADJ LE SEMMIRŐL!