Egyenesen gyerekkorból: 4 lelki trauma, ami tönkreteszi az életünket

Miért érezzük magunkat körülményeink áldozatának, és miért okolunk másokat a bajainkért? Miért érezzük úgy, hogy nem vagyunk elég jók ahhoz, hogy boldogok legyünk? Cikkünkből megtudhatod, hogy a gyermekkori traumák hogyan mérgezik meg az életünket felnőttként.

Terhek a gyermekkorból

A modern információs világban annyi anyag áll rendelkezésre a pszichológiáról, hogy mindannyian nyugodtan tekinthetjük magunkat egy kicsit pszichológusnak. Sokszor hallottuk és olvastuk, hogy a felnőttek komplexusai mélyen a gyermekkorban gyökereznek, hiszen ebben a törékeny korban a legsebezhetőbb az ember. A gyerek feltétel nélkül megbízik a jelentős emberekben (és ezek leggyakrabban anya, apa, nagymamák, nagypapák, szülők barátai, osztálytársak stb.), és képtelen kiszűrni a közvetlenül a tudatalattijába behatoló információkat.

Éppen ezek miatt nagyon fontos felnőttkorban megtanulni és megérteni viselkedésünk ilyen vagy olyan forgatókönyvének okait. Miután megtanultunk tisztában lenni a saját (és mások) komplexusaival, képesek leszünk jobban megérteni önmagunkat és megfelelőbben reagálni mások viselkedésére, helyesebben felmérni reakcióikat, és talán arra a következtetésre jutunk, hogy teljesen megszabadulunk az életünket zavaró mintáktól -mondják a pszichológusok.

Áldozatkomplexus

Gyakori forgatókönyv, amikor az ember folyamatosan nyafog, panaszkodik, ugyanakkor mások érdekeit mindig a sajátja fölé helyezi, mások kedvéért cselekszik, érdekeinek, sőt néha az egészségének a rovására. Az ilyen áldozat gyakran használja ezt a stratégiát a figyelem felkeltésére és mások manipulálására.

Gyermekkori sérülések, amelyek miatt ez megtörténik: valószínűleg a távoli gyermekkorban anya, apa vagy bármely más fontos személy, megmutatta, mennyire igyekezik, mennyire fáradt, milyen nehéz a gyereket felnevelni. Anyák, akik minden percben hálát követelnek mindenért, vagy a nagymamák, akik inspirálják a gyermeket, milyen fontos, hogy a szomszéd mit mond róla. Minden ilyen kísérlet a gyermek megfékezésére és nevelésére oda vezethet, hogy a gyermek azt tanulja meg, hogy a szomszéd fontosabb, mint a saját vágyai és érzései, másrészt mindenkinek tetszenie kell, és ha valakivel tesz valamit, akkor később tetszés szerint manipulálhatja azt a személyt.

Kisebbrendűségi komplexus

Ilyenkor az ember állandóan úgy érzi, hogy önmagában nem elég jó például egy gyönyörű nővel/férfival való kapcsolathoz, és a hiányosságait (amit sokszor ő talált ki magának) külső adottságokkal (nagy autók, drága ruhák) próbálja kompenzálni. A legjobb és a legdrágább dolgok általában egyáltalán nem hoznak boldogságot a tulajdonosuknak, hanem gyakorlatilag azt közvetítik, hogy az ember mindezzel elzárkózik az érzései elől és attól a félelemtől, hogy nem lesznek elég jók.

Mi történt gyerekkorban? Az ilyen emberek gyermekkora általában nem volt könnyű. A szülők gyakran hasonlították össze őket más gyerekekkel, a “nézd, kispisti hogyan hegedül, de neked nincs tehetséged” stílusban. A gyermeket gyakran megalázzák, értéktelennek és haszontalannak érzik. Ami egy felnőtt számára jelentéktelen apróságnak tűnik a gyermek pszichéje szempontjából, az életre szóló trauma lehet. Egy futólag kimondott szó vagy egy fia vagy lánya felé tett elutasító gesztus titkos érzelmek viharát gerjesztheti bennük, amelyek később felnőtt komplexusokká csapnak át.

Felsőbbségi komplexus

Mindenkinél jobb vagyok, mindenkinél okosabb, jobban tudom, hogyan kell csinálni, körülöttem mindenki bolond. Körülbelül ilyen gondolatok kavarognak annak az embernek a fejében, aki nem engedi meg, hogy legalább egy szemernyivel rosszabb legyen, mint mások. Valójában ez ugyanannak a kisebbrendűségi komplexusnak a hátoldala, éppen ellenkező előjellel. A pszichénk úgy van berendezve, hogy a legsúlyosabb fájdalmat elzárja előlünk, és ilyen bizarr formában nem engedi, hogy az ember fájdalmat éljen át a hibái miatt.

Honnan jött? Leggyakrabban az ilyen gyerekek szülei nem engedték meg a csemetének a hibázást, nem adtak nekik jogot a kihagyásra, első helyezést követeltek tőlük az iskolai versenyeken, szidták őket a négyesért stb. De a barátok és a szomszédok előtt apa büszkén mondta, hogy “az én fiam a legokosabb”, anya pedig sóhajtott, és gyengéden az arcára tette a kezét. És a gyerek megértette, hogy kötelessége a legjobb lenni, nincs joga hibázni, és mulasztani egyenlő a halállal. A pszichéje még egy ilyen forgatókönyv valószínűségét is bezárja. Kezdi szándékosan a legjobbnak tartani magát, a többieket pedig bolondnak látja, hogy ne érezzen a fájdalmat saját tökéletlenségétől.

Don Juan komplexus

Kata, Sára, Lilla és így tovább a végtelenségig. Az ilyen férfiak azt hiszik, hogy minél több nőt varázsolnak el, annál férfiasabbak. “Győzelmeikkel” igyekszenek bebizonyítani maguknak és a körülöttük lévőknek, hogy mindenki szereti és akarja őket, holott a Don Juan leple alatt mindig ott van egy nagyon kiszolgáltatott kisfiú, aki nem hisz a nőknek, akit elárultak, és most megtiltja magának, hogy mély érzelmeket éljen át, hogy elkerülje a fájdalmat és a frusztrációt.

Miért történt ez? Valamelyik jelentős női alak (anya/nagymama/első szerelem) nagy valószínűséggel fájdalmasan és kegyetlenül viselkedett a férfiasságával, valahogy megalázta a férfi egóját, nevetett rajta. Néha egy megvető pillantás is elég egy fiúnak valamilyen akut és számára fontos helyzetben, amely szexuális jellegű érzéseivel és érzelmeivel kapcsolatos. Nagyon fontos, hogy egy felnőtt információval rendelkezzen komplexusainak, reakcióinak eredetéről, legalább azért, hogy könnyebben megértse a körülötte lévőket és önmagát. Azok számára pedig, akik most szülőként tevékenykednek és a kisemberek új generációját nevelik, ez egy hihetetlenül hasznos információ, amely segít elkerülni a durva nevelési hibákat, és boldog felnőtteket nevelni gyermekeikből, nem pedig a hírhedt Don Juanokat.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!