Forrás:Pinterest

Ezo

A Vízöntő komoly döntés hoz a héten, a Kos ideges lesz – Heti horoszkóp (2021. március 15.- március 21.)

Megosztom:

Romantikus, érzelgős hét elé nézünk.

Átláthatatlan érzelmeink

A héten érzelmeink dominálhatnak, romantikusabb, érzelgősebb időszak elé nézhetünk. A Halak jegy energiái kerülnek előtérbe, több bolygó is ebben a jegyben fog csoportosulni. Érzelemvezéreltebbek lehetünk, és érzelmi alapon dönthetünk a héten, a tudatosság a háttérbe szorulhat. Előfordul, hogy nem látjuk tisztán egy érzelmi helyzetünket, vagy nem átlátható, zavarosabb anyagi helyzetbe kerülünk. A szerződéskötéseket és fontosabb anyagi ügyekkel kapcsolatos döntéseket ha lehet ne a héten hozzuk meg. Hajlamosak elhetünk elveszni az érzelmeinkben, elmosódhatnak az énhatáraink, áldozatnak vagy mártírnak érezhetjük magunkat egy bizonyos szituációban. Az önfeláldozásig képesek lehetünk ebben az esetben segíteni egy szerettünknek, vagy egy olyan kapcsolatot fenntartani, mely nem szolgál minket, melyben saját magunkat csapjuk be, és ringatjuk hamis illúzióba, és ahogy a függő, kapaszkodunk egy mérgező helyzetbe. Egy közeli érzelmi kapcsolatunk is előtérbe kerülhet a héten, akár baráti, akár partnerkapcsolat, a lényeg, hogy szeretetkapcsolattal összefüggő események hozhatnak olyan helyzeteket, melyek fejlődésünket szolgálják. Egy zárt hétre számíthatunk, melyben az informatika és számítástechnika a kommunikáció segítője, de érdemes figyelni, mert megtéveszthetnek információk, hamis csoportoknak, vagy híreknek dőlhetünk be, megvezethetnek saját érzelmeink.

Kos (III. 21. – IV. 20.)

Otthonában hevesebb élethelyzetekkel találkozhat, szenvedélyesebb érzelmi helyzetekbe kerülhet, és türelmetlenebb lehet.

Bika (IV. 21 – V. 20.)

Feszültebb helyzetbe kerülhet gyermekével, vagy gyermekekkel kapcsolatos események kapcsán, illetve hirtelenebb helyzeteket élhet meg szerelmi kapcsolatában.

Ikrek (V. 21. – VI. 21.)

Érzelmesebb lesz a gondolkodása a héten, hajlamosabb lehet az érzékenységre, mind a rokoni kapcsolatai, vagy testvérével való kapcsolata előtérbe kerülhet.

Rák (VI. 22. – VII. 22.)

Párkapcsolata vagy annak hiánya okozhat érzelmi-lelki felindultságot a héten, hajlamos túlaggódni, vagy túlgondoskodni egy helyzetet, és ez a partnerét feszültebbé teheti, mert önállóságában korlátozza.

Oroszlán (VII. 23. – VIII. 22.)

Legbelsőbb félelmei kerülhetnek az előtérbe a héten, hajlamosabb lehet érzelmi alapon dönteni, és elvihetik indulatai, vagy egója egy feszítőbb szituációban.

Szűz (VIII.23- IX.22.)

Hitrendszere kerülhet előtérbe a héten, egy szeretetkapcsolatával összefüggő érzelmi gondolkodás vezetheti egy esemény kapcsán.

Mérleg (IX. 23. – X. 22.)

Vágyai, baráti kapcsolatai kerülhetnek előtérbe, romantikusabb és álmodozóbb lehet a  héten, érzelmei befolyásolhatják.

Skorpió (X. 23. – XI. 21.)

Hajlamos lehet sötéten látni a dolgokat, vagy egy-egy helyzetet, emiatt azt érezheti, hogy külső okai vannak a belső feszültségének, valaki „más felidegesítette”, de a helyzetek tükrök az érzelmi állapotára.

Nyilas (XI. 22. – XII. 21.)

Megvezetheti saját magát egy olyan érzelmi helyzetben, melyben önmagát csapta be, és nagy hittel a jövő tervei mellett nem vette észre a jelent.

Bak (XII. 22. – I. 20.)

Önértékelésével, értékrendszerével kapcsolatos helyzetek kerülhetnek a héten előtérbe, hogy  ezáltal ráláthasson a saját énhatáraira.

Vízöntő (I. 21. – II. 19.)

Egy komoly döntést hozhat mely több felelőséggel járhat, és érinti a párkapcsolatát, ebben pedig kötelességtudóbb lehet.

Halak (II. 20. – III. 20.)

Érzelmesebb lehet a héten, egy szeretetkapcsolata kerülhet előtérbe, melyben az önfeláldozásig hajlamos lehet segítséget nyújtani.

Csodás napot kívánok mindenkinek!

A képhez tartozó alt jellemző üres; image.png a fájlnév

Szalay Mónika

asztrológus

Amennyiben elakadtál, nem találod a kiutat élethelyzetedből, vagy csak szeretnéd jobban megismerni önmagad a saját képleteden keresztül, akkor egy konzultáció keretében segíteni tudok, és együtt keressük a válaszokat a kérdéseidre.A következő linken tudod felvenni velem a kapcsolatot, amennyiben szeretnél személyes képletelemzést.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat