A Blanche Monnier-ügy a 19. század egyik legnagyobb horderejű franciaországi bűncselekménye lett – egy arisztokrata és egykor irigylésre méltó menyasszony negyed évszázadon át saját anyja fogságában volt, és csak a szobáját elárasztó patkányokkal kommunikált. Elmeséljük, hogy Blanche miért lett saját családja áldozata, és hogyan sikerült a rabnak megszöknie sok év börtön után.
Tragikus sors
1876-ban a francia Poitiers város egyik legszebb és legnemesebb lánya beleszeretett egy szegény ügyvédbe, és úgy döntött, hogy mindenáron feleségül megy hozzá. Ám a szerelmesek boldogságát Blanche édesanyja, Louise Monnier megakadályozta – megszállottan a gondolattal, hogy a legjobb házastársat keresse lányának. Bezárta őt egy sötét szobába a padláson, ahol a lány életének 25 évét töltötte, megfosztva attól a lehetőségtől, hogy lássa a szerelmét.
Blanche Monnier 1849. március 1-jén született a francia Poitiers városában. Családja egy nemesi arisztokrata családhoz tartozott, a helyi lakosok és a kormánytisztviselők tisztelték – a lány apja dékánként szolgált a helyi egyetemen, anyja pedig egy jól ismert társasági ember volt.
Blanche szerény és félénk gyerekként nőtt fel. A szülőkkel való kapcsolata nem a legjobb módon fejlődött, különösen az anyával voltak kiélezett ellentéteik. Az uralkodó típusú nő irányította a lánya életét, az apa pedig folyamatosan elfoglalt volt, és nem tartotta szükségesnek, hogy részt vegyen az örökösnő nevelésében.
A várva várt szerelem
Felnőve Blanche világi életmódot kezdett folytatni – a lány fogadásokon, a legfényűzőbb vacsorákon vett részt, és szívesen látott vendég volt minden eseményen. Mellesleg, a kortársak szerint hihetetlenül csinos és okos volt – a legnemesebb udvarlók próbálták meg elcsábítani Monniert, de ő nem sietett a választással, inkább várt egy igazi érzésre. 1876-ban pedig beigazolódtak a lány várakozásai – az egyik fogadás alkalmával Blanche megismerkedett egy tisztelt ügyvéddel, aki majdnem kétszer idősebb volt nála, és azonnal beleszeretett. A férfi viszonozta érzéseit, és a szerelmesek között viharos románc tört ki, aminek esküvővel kellett volna véget érnie.
Sajnos ez a szerelmi mese nem talált boldog végre – Blanche édesanyja, Louise Monnier a “családi boldogság érdekében” közbelépett. Az anya nem tudta efogadni, hogy lányának lehetősége lett volna feleségül menni a város leggazdagabb és legelőkelőbb udvarlóihoz, de ehelyett egy egyszerű ügyvédet választott, aki nemcsak hogy nem volt egy arisztokrata család képviselője, hanem nem is volt kellő vagyona, és sokkal idősebb volt mint a lány.
Blanche azonban nem félt attól, hogy veszekedjen az anyjával – a lány úgy döntött, hogy nem adja fel, és folytatja kapcsolatát szeretőjével. Titokban találkozott vele a város különböző részein, és azt tervezte hogy egy nap megszökik, elhagyva a szülői házat. Ez így ment egy ideig, de 1876 márciusában Blanche hirtelen eltűnt.
A közvéleményt megdöbbentette egy híres társasági szereplő hirtelen eltűnése, de Madame Monnier biztosította a szomszédokat és a barátokat, hogy Blanche balesetet szenvedett, aminek következtében meghalt. Ez a verzió mindenkinek megfelelt, kivéve a lány szeretőjét, aki nem hagyta abba a keresést, és rengeteg erőfeszítést tett, hogy legalább valamit megtudjon a hollétéről – sajnos próbálkozásai nem jártak sikerrel.
Valójában Blanche életben volt – a lányról kiderült, hogy saját anyja foglya, aki bezárta lányát a Poitiers központjában található kastély tetőterében egy sötét, apró szobába, és ultimátumot terjesztett elő: feladja az ügyvéddel való kapcsolatát vagy bezárva marad.
Évtizedes borzalmak
Az elszánt Monnier nem értett egyet anyja feltételeivel, és inkább fogságban maradt, minthogy feladja a szerelmet – így fogoly lett. Megfosztották attól a lehetőségtől, hogy napfényt lásson, normálisan étkezzen és bárkivel kommunikáljon, kivéve a saját anyját. Az élet a fogságban igazi pokolnak bizonyult – Louise Monnier hamarosan megőrült saját impotenciájától lánya akarata előtt, és hihetetlenül kegyetlenül kezdett vele bánni. Nem adott neki normális ételt, ételmaradékot hagyott a szoba padlóján vacsoraként, több napig figyelmen kívül hagyta a vizet, meleg ruhát és ágyneműt sem adott, megfosztotta lányától a mosakodás, fésülés lehetőségétől, és még WC-re sem mehetett.
A mai napig nem maradt fenn olyan megbízható tény, amely megmondaná, hogy Blanche apja tudott-e felesége szörnyűségeiről – talán addigra a férfi meghalt vagy elhagyta a családot. Louise Monniernek azonban még mindig volt egy asszisztense a pokoli bánásmódhoz- fia, Marcel, Blanche testvére. A fiatalember jól tudta, hogy édesanyja fogságban tartja nővérét, de nem akarta megmenteni. Ráadásul egy gyászoló rokon szerepét játszotta, és elhitette a közvéleményekkel, hogy Blanche meghalt. Nem tudni, milyen indítékok mozgatták Marcelt – valószínűleg a fiatalember mentális betegségben szenvedett, és egy fennhéjázó szülő hatása alatt állt, ezért nem értette, mi is történik valójában a házukban.
1885-ben a szeretett az ügyvéd férfi meghalt. És amikor az utolsó ember, aki nem adta fel a megtalálását elhunyt, a lány végül beletörődött a sorsába. Abban az időben már kilenc éve volt fogságban, és fokozatosan kezdte elveszíteni az eszét a kilátástalanságtól. A fogvatartás körülményei egyébként tovább romlottak – Blanche édesanyja ennyi éven át soha nem engedte, hogy elhagyja a szobát, a lány pedig egy halom ételhulladékban és saját ürülékében aludt. Az egyetlen élőlény, amellyel kommunikálni tudott, a patkány és a poloska voltak, amelyek megfertőzték fogvatartási helyét. 1901-ig folytatódott a keserű rabság, egészen addig, amíg május 23-án a főügyész névtelen levelet kapott, amelyben a következőket közölték:
“Főügyész úr, megtiszteltetés számomra, hogy egy rendkívül súlyos incidensről tájékoztathatom. Arról a nőről beszélek, aki Madame Monnier házába van bezárva. Az elmúlt huszonöt évben ott élt a padláson, korhadt ágyneműk között”.
Ez a levél megdöbbentette a rendőrséget – senki sem gondolta volna, hogy Louise Monnier, aki kihasználta társadalmi helyzetét és a város lakóinak tiszteletét, képes ilyesmire. Ennek ellenére a nyomozók úgy döntöttek, hogy ellenőrzik a nyomot, és elmentek a feltételezett bűnöző házához.
A szabadulás
Amikor a rendőrség engedélyt kért a ház átvizsgálására, Madame Monnier azt határozottan elutasította. Ez meglepte a hatóságokat és úgy döntöttek, hogy betörik a kastély ajtaját. Miután behatoltak, a levélben megjelölt Blanche bebörtönzési helyére – a padlásra – mentek, és megdöbbentek attól, amit láttak.
A nyomozók az ajtót kinyitva egy 52 éves nőt találtak a korhadt padlón fekve patkányokkal, rovarokkal és maradékokkal körülvéve – rendkívül lesoványodott, súlya nem haladta meg a 25 kilogrammot, és nem is hasonlított emberre. A rendőrségi feljegyzések szerint egy vékony lényt láttak, hosszú, matt hajjal, amely eltakarta meztelen testét.
“A lesoványodott, a napfénytől megfosztott és minden társadalmi érintkezéstől elzárt Blanche ijedt állatnak tűnt, amikor kivittük a szobából”- írták egy feljegyzésben.
Természetesen azonnal letartóztatták az áldozat anyját és testvérét, de Louise Monnier nem élte meg a tárgyalást. A nő 15 nappal a letartóztatás után meghalt, nem tudott ellenállni a közharag igájának. Ez a tény egyébként nagyon felzaklatta a családot ismerőket: az emberek azt hitték, hogy a halál nem elég büntetés annak a nőnek, aki negyed évszázadra bezárta saját gyermekét egy koszos szobába a patkányokkal és poloskákkal.
Ez az ügy széles közfelháborodást váltott ki – a közvélemény büntetést követelt Marcelt illetően, a rendőrség pedig folytatta a kegyetlen bűncselekmény okainak felderítését, és 1901. június 9-én a New York Times cikket közölt, amelyben a szerző beszélt Blanche Monnier fogságának éveiről, és azt mondta: “Elképzelni sem lehet, min ment keresztül az évek során.” Ezek a szavak, amelyeket a leghíresebb újság oldalain nyomtattak, még jobban felhívták a figyelmet Blanche tragikus történetére.
Monnier bátyját egyébként 15 hónap börtönbüntetésre ítélték, de hamarosan szabadlábra helyezték, mert az orvosok alkalmatlannak nyilvánították, a rendőrségnek pedig nem sikerült megállapítania a nővére megfélemlítésében való közvetlen részvételének tényét. Ő maga azt mondta, hogy soha nem korlátozta nővére mozgását, és ő maga döntött úgy, hogy tiltakozásul nem hagyja el a szobákat. A nyomozóknak azt sem sikerült megállapítaniuk, hogy ki írta a Blanche életét megmentő feljegyzést, de mindenki sejtette, hogy Marcel volt a szerzője.
Sajnos Blanche Monniernek soha nem sikerült visszatérnie a normális életbe – a fogoly pszichéje megrokkant, anorexiában, exhibicionizmusban és egyéb viselkedési zavarokban szenvedett. A nő élete hátralévő részét egy pszichiátriai kórház falai között töltötte a franciaországi Blois városában. 1913-ban halt meg, és soha nem nyerte vissza józan eszét.
Ez a szörnyű történet nemcsak a Blanche Monniert ismerő helyi lakosok szívében hagyott mély nyomot, hanem számos híres szerző munkáiban is választ talált.
Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!
Hasonló bejegyzések:
Házasság egy 90 éves milliárdossal, egy fiú elvesztése és a karrier összeomlása: a “90-es évek Marilyn Monroe-jának” tragikus sorsa
Egy magazin címlapjáról Hitler fürdőszobájáig: Lee Miller hihetetlen története, aki csúcsmodell karrierjét lövészárkokra és koncentrációs táborokra cserélte
Szomorú szemű hercegnő: Soraya Esfandiary-Bakhtiary beteljesületlen boldogsága
Adéle-szindróma: Hogyan őrjítette meg a viszonzatlan szerelem Victor Hugo lányát?
A tengerek úrnői: Anne Bonnie és Mary Reed története, a múlt első és leghíresebb kalózai, akik rettegésben tartották a Karib-tengert
