Nem tudom, hogy higgyek-e az örökkévalóságban vagy sem. Azt mondják, hogy az igazi szerelem örök, mint a hegyek. De vajon valóban létezik olyan dolog, amely örökké tart? Vagy csak egy illúzióba ringatjuk magunkat, hogy megtaláljuk a boldogságot?
Egy napsütéses délutánon elindultam felfedezni ezt a kérdést. Elhatároztam, hogy felmászom a Kéj Hegyére – egy magas és impozáns hegyre -, ami azt állították róluk, hogy az örökkévalóság jelképei. Útközben találkoztam egy fiatal párrel is, akik boldogan sétáltak egymás kezét fogva.
Ahogy közeledtem a csúcs felé, észrevettem egy idősebb párt is. Kezeik még mindig egymást markolták erősen, de tekintetük tele volt kétellyel. Az arcukon ott lappangott az idő múlása nyoma.
Végül elérem a csúcsot és lenyűgöző kilátás tárul elém. A távolban láthatók más hegyek és völgyek végtelen sorai. Megragadja lelkemet ez a látvány, és egyszerre elönt a vágy, hogy megtaláljam az örökkévalóságot.
Aztán megpillantok egy másik párt is. A férfi láthatóan boldog, miközben a nő arcán kétely tükröződik. Ő talán már felismerte az igazságot – hogy semmi sem tart örökké.
Megközelítem őket és megkérdezem: “Miért nézel olyan kétkedően?”
A nő elmosolyodik és így felel: “Sok évet töltöttünk itt a Kéj Hegyén, de rájöttünk, hogy az örök szerelem csak egy álom. Az idő múlik, a szenvedély elmúlik és a hétköznapi problémák előbb-utóbb felülkerekednek.”
Ezeket a szavakat hallva valami mélyen bennem megrezzen. Talán ez az igazság? Talán nem létezik olyan dolog, amely örökké tart?
Leereszkedve a hegyről, elgondolkodom azon, hogy vajon miért ragaszkodunk annyira az örök szerelem gondolatához. Talán mert félünk attól, hogy elveszítjük azt a bizonyosságot, amit kapcsolataink nyújtanak nekünk.
De talán éppen ebben rejlik az igazi boldogság – elfogadni, hogy semmi sem tart örökké. Hogy minden pillanat értékes és különleges, mert múló.
Aztán rájövök, hogy a Kéj Hegye nem az örökkévalóság szimbóluma, hanem a változásé. A hegyek idővel kopnak és erodálódnak, ahogy mi is öregszünk és változunk. De ez nem jelenti azt, hogy nincs boldogság vagy szeretet az életben.
Az igazi boldogság talán abban rejlik, hogy elfogadjuk a múlandóságot és élvezzük azokat a pillanatokat, amelyeket megoszthatunk másokkal. Az igazi szeretet pedig nem az örökkévalóságra épül, hanem arra, hogy mindennap odafigyelünk egymásra és törődünk a másik boldogságával.
Így hát elengedem az Örökkévalóság Vágyát és elfogadom a pillanatok múlását. Hiszen csak így lehetek igazán boldog – itt és most, a való világban.
Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!
