A szabadság témaköre kerül előtérbe.
A szabadság záloga
Merünk –e önmagunk lenni? Egy csodálatos Újholddal indul a hónapunk, mely a Vízöntő jegyében jön létre, így előtérbe kerül a szabadság és az egyenlőség témaköre a közösség és a baráti társaságunk területén. Egy korlátozóbb érzelmi helyzetet élhetünk meg, mely előtérbe helyezi a saját értékrendünket, és hogy mennyire tudunk hűnek maradni önmagunkhoz, mennyire akarunk megfelelni a közösségeknek, melyekhez tartozunk. A hűség és az önazonosság lehet az egyik központi témája a hónapnak. A megfelelési kényszer és a szabadságra vágyás kettőse jelenhet meg a hétköznapjainkba és állíthat minket átgondolandó helyzetek elé.
Az érzelmi életünk, és párkapcsolatunk, szorosabb érzelmi kapcsolataink szintén hangsúlyosak lehetnek, a kitartás, a célorientáltság itt is előtérbe kerül, és ez érintheti anyagi helyzetünket is. Új célok és az azokhoz vezető utak fontos szerephez jutnak, ahol kitartásunkra nagy szükség lehet, de ezt teszteli a február hónap energiája, hiszen hajlamosak vagyunk céljainkat egy kisebb kudarc után hamar feladni. A hónap második felében kapcsolataink energiával telítődhetnek, a Vénusz és a Mars együttállásba kerül, így a szerelmi helyzetek is központi szerephez jutnak, tehát a Valentin-nap is támogatott helyzeteket eredményezhet.
Kos (III. 21. – IV. 20.):
Szerelmi élete vagy gyermekeivel kapcsolatos események, helyzetek kerülhetnek előtérbe a hónapban, ezeket igyekszik stabilizálni.
Bika (IV. 21 – V. 20.):
Kiegyensúlyozottabb lehet érzelmileg a hónapban, egy esemény megérinti lelkileg, és a vágyai és céljai felé támogatólag hathat.
Ikrek (V. 21. – VI. 21.):
Párkapcsolata lehet előtérben, a hétköznapi helyzetekben való helytállás, kommunikáció, új ötletek lehetnek a középpontban.
Rák (VI. 22. – VII. 22.):
Ebben a hónapban egy mélyebb lelki helyzet kerülhet az előtérbe, ezzel kapcsolatosan lesznek életfeladatai, mely az önértékelésére is kihatással lesz.
Oroszlán (VII. 23. – VIII. 22.):
Hite, hitrendszere lehet az előtérben, az önmagába vetett hit, illetve az önhittség szintén a hónap kulcskérdései lehetnek, ehhez kap élethelyzeteket és feladatokat.
Szűz (VIII. 23. – IX. 22.):
Érzelmesebben indul a hónap, hiszen a telihold a Szűz jegyében egy erős lelki löketet adhatott, hogy minden olyan dolgot, mely nem szolgálja már a fejlődését a hónapban kitakarítson, elengedjen.
Mérleg (IX. 23. – X. 22.):
Vágyait és céljait kell jobban megfogalmaznia a hónapban, és társasági élete is előtérbe kerülhet, illetve a barátaival kapcsolatos helyzetek.
Skorpió ( X.23-XI.21):
Önismeretével kapcsolatos helyzetek kerülhetnek a fókuszba, elsősorban a párkapcsolatán keresztül, hogy felismerje a romboló, mérgező szituációkat.
Nyilas (XI. 22. – XII. 21.):
Saját érdekeit jobban tudja képviselni a hónapban, hite a hétköznapokban energiát, és dinamikát adhat, illetve testvéreivel, rokonaival kapcsolatos helyzetek is előtérben lehetnek.
Bak (XII. 22. – I. 20.):
Értékrendszerében bekövetkező változás eredményeképpen máshogy állhat bizonyos dolgokhoz, melyek addig fontosak voltak átértékelődhetnek.
Vízöntő (I. 21. – II. 19.):
Továbbra is egy felelősségteljesebb időszakot élhet meg, mely kihat életére,így nehezebb helyzetekkel találkozhat a hónap folyamán ahol döntéseket kell hoznia.
Halak (II. 20. – III. 20.):
Érzelmesebb, érzékenyebb lehet a hónapban, otthonával és családjával kapcsolatos események kerülhetnek az előtérbe, melyekkel feladata van.
Csodás hónapot kívánok mindenkinek!
asztrológus
Amennyiben elakadtál, nem találod a kiutat élethelyzetedből, vagy csak szeretnéd jobban megismerni önmagad a saját képleteden keresztül, akkor egy konzultáció keretében segíteni tudok, és együtt keressük a válaszokat a kérdéseidre.A következő linken tudod felvenni velem a kapcsolatot, amennyiben szeretnél személyes képletelemzést.
Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!