A tütü evolúciója: Hogyan változtak a táncosok jelmezei?

A balett egyik legismertebb szimbóluma természetesen a légies tüllszoknya. Cikkünkben elmondjuk, mennyi időbe telik egy tütü elkészítése, mit ne tegyenek a táncosok az illesztés során, és miért okozott sokkot, megdöbbenést a közvéleményben egy ilyen szoknyát viselő balerina első történelmi megjelenése.

Tütü – mint a balett szimbóluma

Bármennyire is sokoldalú a modern táncosok gardróbja, a „balerina” szó hallatán egyből egy elegáns és törékeny lányt képzelünk el a kötelező öltözékben – légies tüll tütüben és balerinacipőben. Most ez a készlet tűnik számunkra a legismertebbnek, de természetesen nem mindig volt így. Az első balerina, aki innovatív és teljesen atipikus öltözékben jelent meg a nyilvánosság előtt, forradalmasította a balettet. A közönség pedig, aki elsőként volt szemtanúja ilyen újításoknak, finoman szólva is megdöbbent.

Az első balett jelmezek

Franciaországban és Olaszországban a reneszánsz idején az udvari előadásokat tekintik az első balettelőadásoknak, a kifejezetten baletthez tervezett jelmezek indulása pedig a 15. század elejére tehető. Ezután a táncosok pamutból, selyemből és lenvászonból készült ruhákban mozogtak, a szoknyák pedig gézből készültek, amit előzőleg keményíteni kellett.

A férfi táncos fő jelmeze egy szűk szabású, gyakran brokátozott, páncélszerű mellény, egy rövid, szoknya és tollas sisakok voltak. A táncosok hosszú, réteges selyem tunikákat viseltek rojtokkal és hímzéssel. A cipők érezhetően eltértek attól amit most látunk: a táncosok szűk szabású, ékelt magassarkú csizmát hordtak.

1550 óta a balett jelmeztervezését a divat befolyásolja, a jelmezek szinte megismételték a hölgyek mindennapjait, bár a képek legfontosabb részleteit gyakran eltúlozták a színpadon. Manapság az ilyen ruhák kényelmetlennek tűnhetnek – a ruhák hosszú szegélye elrejtette a táncosok technikáját, és a hosszú szoknyákban lehetetlen olyan összetett lépéseket tenni, amelyekről a modern balerinák híresek.

A 17. században a jelmezek még fényűzőbbé és lenyűgözőbbé váltak: arannyal és drágakövekkel hímzett selyem- és szaténszoknyák adták a kívánt hatást az előadáshoz. A nők standard ruhája az udvari ruha volt, míg a férfi táncosok jelmezei valamilyen egyenruhává fejlődtek. A hősök megkülönböztetésének megkönnyítése érdekében pedig a férfiak szimbolikus kellékekkel jelezték a hős jellemét vagy foglalkozását: például az olló szerint szabó van a színpadon.

Maria Taglioni és divatforradalma

A táncjelmezek igazi forradalma 1832-ben, a La Sylphide párizsi bemutatóján következett be. A produkcióban a főszerepet a svéd táncosnő, Maria Taglioni játszotta. Az előadás nézői ámulattal nézték, ahogy Taglioni lábujjhegyre áll, mintha dacolna a gravitációval. Az előadás technikájából eredő általános sokkot röpködő szoknyával erősítette. Azon az estén Taglioni két “találmányt” mutatott be egyszerre – azt a bizonyos cipőt és a tütüt, ezzel új irányzatokat teremtve a balettben. Egy bő szoknyában jelent meg, amely áttetsző hálószerű anyagból készült, és szó szerint a levegőben lebegett mozgás közben. A párizsi közvélemény megdöbbent, és megbabonázódott. A szoknya, amely alig érintette a bokáját, Taglioni taktikai manővere volt, amellyel megmutatta nagyszerű színpadi teljesítményét.

Idővel a tütü egyre rövidebb lett, szabaddá tette a lábakat, és megmutatta a balerinák professzionalizmusát. Az elkövetkező ötven évben a szegély egyre magasabbra emelkedett, mígnem a térd feletti, harang alakú tütühöz kezdett hasonlítani – ilyen volt például Virginia Zucchi olasz balerina szoknyája az 1880-as években. 

Az évek múlásával az ujjak is eltűntek, a nyakkivágás hangsúlyosabbá vált. Az 1870-es évekig a csomagokat lerövidítették, hogy megkönnyítsék a mozgást és a mozgathatóságot a színpadon, így egy palacsintára emlékeztető “klasszikus csomag” lett. A legelterjedtebb modellek merev, dróthálós karikával ellátott szoknyát is tartalmaznak – ez segít a szoknyának megőrizni formáját és a szükséges merevséget.

A modern tütü

Technikailag a tütü csak egy szoknya, de a név egy teljes balettjelmezhez is fűződik, amihez hozzátartozik a míderhez csatolt szoknya is. Leggyakrabban két fő típusú csomag létezik: romantikus és klasszikus. A romantikus tütü (ezt gyakran chopinkának nevezik) több réteg tüllből készül, és néha van egy további felső szövetrétege is, amely egy egyszerű ruhát utánoz. A szoknya hossza a térd és a boka között ér véget. Ezt a fajta tütüt leggyakrabban parasztasszonyok és egyszerű emberek megformálásához viselik a színpadon.

A rövidebb klasszikus tütü az 1880-as években jelent meg, amikor megszülettek az ikonikus „klasszikus” balettek, köztük a Hattyúk tava, a Csipkerózsika és a Diótörő. A táncosokkal szembeni magasabb technikai követelmények rövidebb szoknyákhoz vezettek, hogy megmutassák a balerina bonyolultabb mozdulatait. A színpadon a klasszikus tütüket leggyakrabban előkelő karakterek, például hercegnők vagy mágikus lények, valamint esküvők vagy bálok megszemélyesítésére viselik. A klasszikus tütü tizenkét-tizennyolc hüvelyk közötti, vízszintesen kinyúlik a csípőből. Tucatnyi nagyon merev, fokozatos tüllrétegből készül, amelyet a szoknyába varrt karika támaszt alá. Azt mondják, hogy Párizsban a standard klasszikus tütü 13 réteg tüllből áll. A klasszikus tütü modern változatai egyszerűbbek, és akár 8-10 rétegből is állhatnak.

Egy alapcsomag elkészítése körülbelül 60 órát vesz igénybe. Ez kemény munka, de ha megfelelően gondozzák, akár 20 évig is bírják a felszerelések.

A tütü több ezer dollárba kerülhet, a dekoratív réteget pedig flitterekkel, gyöngyökkel és drágakőutánzatokkal lehet díszíteni. Az ilyen szoknyákat kézzel kell tisztítani, ezért a táncosoknak rendkívül óvatosnak kell lenniük. Tilos olyan ékszert vagy órát viselniük, amely beszakíthatja a tüllt vagy elszakíthatja a szoknyát. A jelmezes étkezés természetesen szintén tilos. A csomagokat vagy “fejjel lefelé” lógva, vagy a padlón fektetve tárolják, hogy a gravitáció ne okozza a megereszkedését. A táncosoknak speciális szoknyát is viselniük kell a próbák során, hogy a partnerek alkalmazkodni tudjanak hozzájuk, és megértsék, milyen mozdulatokat zavarhat meg egy ilyen szoknya. A koreográfus pedig egyszerre látja az előadás rajzát. 

A ruha viselése általában a balett-táncos karrierjének egy érett szakaszát jelzi – el kell ismerni, egyetlen más jelmez sem árulkodik úgy a készségről és a technikáról, mint egy rövid, testhezálló szoknya. Közel kétszáz évvel később a díszes szoknyák még mindig a balett fantáziavilágába juttatják a közönséget, ahol minden lehetséges. És a divat ingatagsága ellenére a tütü egyike azoknak, amelyek száz év múlva még biztosan létezni fognak a színpadon.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!