Forrás:Pinterest

Ezo

Az Oroszlánra nehezebb időszak vár :Heti horoszkóp (2021. október 25. – 2021. október 31.)

Megosztom:

Nem a nyugalom hete következik.

Végletek időszaka

Ha most szétnézünk az égen asztrológiai szempontból, láthatjuk, hogy nem a megnyugvás időszaka az, amit éppen élhetünk energetikai szinten, de lehet annak az előszobája, ha megalapozzuk a változáshoz szükséges helyzeteket, ha visszatekintünk, és hajlandóak vagyunk lezárni a múltban fixálódott helyzeteket, melyek már nem szolgálnak minket, csak bekövesedtek, de mi még ragaszkodunk hozzájuk foggal-körömmel.

A Nap a Skorpió jegyébe lépett a szombati nap folyamán, így a Mérleg jegy konfliktuskerülőbb magatartását, és gyengédebb energiáit felváltja egy erősebb, szélsőségesebb analógia, mely egészen a problémák gyökeréig vihet le minket, hogy megkapjuk az esélyt, hogy a padlóról felállva egy új élethelyzetet teremthessünk magunknak.

Pénteken pontosult be a Mars- Plútó kvadrátja (nehezített fényszög). Ez az asztrológiai állás akár sorsfordító helyzeteket hozhat számunkra. a Mérleg Mars a párkapcsolataink, kapcsolataink területén mozgathatja meg az állóvizet és kirobbanthat minket eddigi komfortzónánkból és adhat lendületet egy új kezdethez akár.

Sorsfordító energiákat jelöl az állás, ha tudatosságunk, türelmünk a helyén van, akkor a változás önmagunk fejlődését is szolgálhatja, mert tettre kész, cselekvésre ösztönző analógiát képvisel a helyzet.

A hétköznapok tradícióit alakíthatjuk át most, esetleg új munkába kezdhetünk, vagy valamilyen új célt tűzhetünk ki magunk elé. A régihez való ragaszkodásunkat engedjük el, merjünk változtatni. A félelmeink felerősödhetnek, ez frusztrációt okozhat, ami haragban nyilvánulhat meg.

Veszekedés, vita, partnerkapcsolati nézeteltérések, indulatok kivetítése a külvilágra mind-mind előfordulhat.  Érdemes hűteni magunkat minden téren.

Érdemes megkérdezni magunktól mit szeretnénk? Mi a célunk?

Mihez ragaszkodunk régóta? Hogyan állunk az önzéssel? Mennyire vagyunk rugalmasak? Megvan -e az egyensúly a család és a munka között? Miért áldozzuk fel szeretetkapcsolatainkat, hogy másokat szolgáljunk? Becsüljük -e magunkat? Becsüljük -e a másikat? Hagyjuk -e hogy bántsanak? És ha igen miért és meddig?

Kos (III. 21. – IV. 20.)

Munkahelyén érhetik váratlan helyzetek, melyben külső kapcsolatai vagy üzletfelei olyan helyzetet teremthetnek, amiben feszültebbnek érezheti magát.

Bika (IV. 21 – V. 20.)

Párkapcsolata a lelke árnyékosabb oldalát hozhatja az előtérbe, egy hirtelen szakítás, vagy átalakulás következhet be.

Ikrek (V. 21. – VI. 21.)

Befeléfordulóbb lehet, a gondolatai is önvizsgálattal függhetnek össze, mely egy gyermekkori családi helyzet átértékeléséhez vezethetnek.

Rák (VI. 22. – VII. 22.)

Lelki események lehetnek a héten a középpontban, a tudatalattija hozhatja elő, illetve egy helyzetben túlgondoskodóvá válhat, mely terhelő is lehet a partnernek.

Oroszlán (VII. 23. – VIII. 22.)

Nehezebb időszak, sorsfeladatok sorozata kerülhet az előtérbe, melyben mind-mind egy tartósabb változás kerülhet majd az előtérbe.

Szűz (VIII.23- IX.22.)

Érzelmesebben kezdődhet a hete, mely összefügghet a vágyaival, és egy bensőségesebb, otthonosabb helyzettel is.

Mérleg (IX. 23. – X. 22.)

Egy merevebb érzelmi helyzetet sikerülhet feloldania a héten, ettől megkönnyebbülhet, és oldódhat a feszültsége, és bizonytalansága.

Skorpió (X. 23. – XI. 21.)

Párkapcsolatán keresztül továbbra is egy mélyebb helyzetet élhet, meg, melynek tanító jellege kerülhet az előtérbe, és rámutathat hol megalkuvó.

Nyilas (XI. 22. – XII. 21.)

Önértékelése, és gyakorlatiasabb helyzetek lehetnek a héten a középpontban, melyek összefügghetnek az otthonával, illetve értékeivel.

Bak (XII. 22. – I. 20.)

Az elmúlt hét nehezebb szakaszai után, ez egy könnyebb időszak lehet, pesszimizmusa oldódhat, és reményekkel vághat neki az új szakasznak.

Vízöntő (I. 21. – II. 19.)

Befeléfordulóbb lehet, önvizsgálatot tarthat a héten, átgondolhatja eddigi családi helyzeteit, és egy más szemszögből tekinthet egy problémásabb helyzetre.

Halak (II. 20. – III. 20.)

Érzelmileg feszültebb lehet a hét elején, ez összefügghet szerelmi kapcsolatával, vagy gyermekeivel, de oldódhat a helyzet a hét második felére.

Csodás hetet kívánok mindenkinek!

A képhez tartozó alt jellemző üres; image.png a fájlnév

Szalay Mónika

asztrológus

Amennyiben elakadtál, nem találod a kiutat élethelyzetedből, vagy csak szeretnéd jobban megismerni önmagad a saját képleteden keresztül, akkor egy konzultáció keretében segíteni tudok, és együtt keressük a válaszokat a kérdéseidre.A következő linken tudod felvenni velem a kapcsolatot, amennyiben szeretnél személyes képletelemzést.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat