Forrás:Instagram/bellahadid

Zseniális, ahogy visszavágott az exének Bella Hadid

Megosztom:

The Weeknd ezt még sokáig emlegetni fogja.

Sokadik szakítás

The Weeknd és Bella Hadid szerelmi kapcsolata legalább olyan szélsőséges, mint manapság az időjárás. A zenész és a szupermodell kapcsolata még 2015-ben kezdődött, azóta pedig igazi se veled, se nélküled románcban élnek. A páros jelenleg épp a nélküled szakaszban jár, miután tavaly augusztusban szakítottak. Bár a közeli barátok szerint barátságban váltak el, valójában azóta semmilyen kapcsolat nem volt közöttük, és nem is beszéltek – egészen mostanáig, de ezt sem önszántukból tették. Az MTV VMA próbáin mindkettőjüknek részt kellett vennie, ráadásul ugyanabban az időben, ugyanazon a helyen… És hogy hogyan kezelték a szituációt? Na, ez az igazán érdekes!

https://www.instagram.com/p/BouNjnygx9n/
Mégsem békében vált el az egykori sztárpár?

Visszavágó

Noha az exek elvileg jó viszonyban váltak el, a próbákon mutatott kapcsolatuk egészen másról árulkodott. A szemtanúk szerint egymás fogadtatása meglehetősen hűvös volt, Bella pedig tett róla, hogy The Weeknd szíve legalább egy kicsit fájjon. A szupermodell a már jól ismert női pratikát vetette be, és egy alig takaró, igazán emlékezetes szuperszexi ruhát viselt. A sztár egy fekete hosszú gyapjúnadrágot és egy meglehetősen kacér, átlátszó Nensi Dojaka felsőt viselt, nem túl sokat bízva a képzeletre. Zseniális bosszú!

https://www.instagram.com/p/CEiFIX9A3ns/
Bella vadító ruhával vágott vissza az exének – megmutatva, mit veszített.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat