Forrás:Pinterest

Ezo

Belső egyensúlykeresés – Nap a Mérleg jegyében – az őszi napéjegyenlőség

Megosztom:

Ma hajnalban a Nap a Mérleg jegyébe érkezett meg, így az elkövetkezendő időszakban a partnerkapcsolataink, a külső kapcsolataink, baráti körünkkel kapcsolatos érzelmek, események kerülhetnek előtérbe, a külvilág tükrébe nézhetünk bele.

Őszi napéjegyenlőség – Nap a Mérlegben

A Mérleg a harmónia, a diplomatikusság, az egyensúly megteremtésének témakörét hozhatja fel ,de nem a legjobban megélt helyzeteknél a konfliktuskerülés, a megalkuvás, a bizonytalanságaink mind napirendi ponttá válhatnak.

Az őszi napéjegyenlőség képlete is erre a napra tehető, rövidülnek az éjszakák, hamarabb lesz sötét, ami támogató időszak a befeléforduláshoz, saját belső egyensúlyunk megkereséséhez, megteremtéséhez. Ez egy hosszabb időszakot foglal magába, de a téli napfordulóra, mikor megszületik a fény, szimbolikusan mi is megtalálhatjuk azt amit magunkban legbelül keresünk és ragyogtathatjuk.
A napéjegyenlőség képletének nagy jelentősége van az asztrológiai iskolákban tanultak alapján, hiszen az elkövetkező 3 hónap energiáit vetíti előre( vannak iskolák, ahol 6 hónappal számolnak) A mostani őszi képlet nem a legtehermentesebb, az elkövetkező három hónap hozhat izgalmakat és feszültségeket egyaránt. Egy kettősség jellemezheti majd a társadalmat, melynek köze van a válsághelyzethez, az anyagi bizonytalanság, és az infláció erős energiákat képviselnek.A plútói energiák a tudatalatti félelmeinket nagyíthatják fel, és késztethetnek minket akár gyökeres átalakulásra, szeretem-gyűlölöm szélsőségeket eredményezve, illetve korszakzáró jelentősége van, lezárulhatnak életünkben jelentőséggel bíró fejezetek, az átalakulás és a gyász időszaka után egy új időminőségben kezdhetjük meg a következő életszakaszunkat.

Partnerkapcsolataink/vagy annak hiánya is okozhat feszültséget, előjöhetnek legmélyebb félelmeink, árnyékosabb oldalunk amivel nem igazán szeretnénk szembesülni. Párkapcsolatainkban felelősségteljesebb döntéseket hozhatunk, érzelmi lezárások, szakítások időszaka lehet az elkövetkező 3 hónap, vagy tartós kapcsolatok alakulhatnak ki, szilárdulhatnak meg. Érzelmi szempontból igazságérzetünk előtérbe kerülhet.
Az elhagyástól való félelmünk felerősítheti a vágyat, hogy megalkuvók legyünk, konfliktuskerülő magatartásunkat megideologizálhatjuk azzal, hogy elfogadóak vagyunk, mert az jobban hangzik, és a Mérleg energia támogatja is ezt. A kegyes hazugságok bevetése is megjelenhet.
Előteret kaphatnak a megérzéseink, a tudattalanunk, partnereink segíthetnek rávilágítani, hogy hol van elakadásunk. A fájdalmasabb, vagy sértőbb helyzetek jelzésértékűek lehetnek, rámutatnak, hogy azzal a témakörrel dolgunk van.
Érdemes feltenni magunknak a kérdéseket, hogy miért alkuszunk meg nem méltó helyzetekben? Miért félünk kifejezni önmagunkat és akaratunkat? Hol veszítjük el az egyensúlyunkat? Mit teszünk meg és miért partnerkapcsolatunkban?

A következő időszak segíthet megtalálni a feleleteket.
A Mérleg-Kos érdekeltségűek(Nap, Hold, Aszcendens, több bolygó a jegyekben) erősebben érezhetik meg a leírtakat, valamint az Ikrek- Nyilas tengely érdekeltjei is erősebb megélést tapasztalhatnak.

Isten éltesse a Mérleg jegy szülötteit!

Csodás napot kívánok mindenkinek!

A képhez tartozó alt jellemző üres; image.png a fájlnév

Szalay Mónika

asztrológus és kártyavető

Amennyiben elakadtál, nem találod a kiutat élethelyzetedből, vagy csak szeretnéd jobban megismerni önmagad a saját képleteden keresztül, akkor egy konzultáció keretében segíteni tudok, és együtt keressük a válaszokat a kérdéseidre.A következő linken tudod felvenni velem a kapcsolatot, amennyiben szeretnél személyes képletelemzést.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat