Forrás:Pinterest

A brazil szőrtelenítés nem is Brazíliából ered: Ez az igazi története

Megosztom:

Mégis honnan származik ez a hosszantartó szőrtelenítés hagyománya a bikini területén?

Brazil szőrtelenítés

Bár rendkívül fájdalmas, ennek ellenére a szépségápolásban a nők az egész világon készek elviselni a brazil eljárást a meztelenség kedvéért, még úgy is, hogy valójában el van rejtve a terület a kíváncsi szemek elől. Jó, ennek a mélylélektani feltárását inkább hagyjuk meg pszichoanalitikusok számára, mi inkább foglalkozzunk azzal, hogy a brazil szőrtelenítés nem is a napfényes Brazíliából származik, és semmi köze a brazilokhoz sem. Na de akkor mi az igazság? Vessük bele magunkat a sztoriba!

Vissza az ókori Egyiptomig

Engem is szinte sokkolt amikor megtudtam, az intim területen lévő a sima bőrre már az ókori Egyiptom idejében is “igény volt”, és az egész szőrtelenítés története innen kezdődik. Akkoriban felsőbb osztályok képviselői a shugaring (növényi kivonatokon alapuló paszta, valamint a méz és nádcukor) segítségével érték el a kívánt hatást, a szegények pedig viasszal, és a teljes szőrtelenítés egy fontos lépés volt a menyasszony és a vőlegény házasságra és esküvőjükre való felkészítésének ünnepségén. Az ágyasoknak hasonló áldozatokat kellett hozniuk, a buja szőrzet ugyanis nemcsak a megjelenést rontotta és nem tetszett az urak szemének, de a forró, párás éghajlat mellett bonyolította az általános higiénés helyzetet is. Ezután ez a szokás elfelejtődött, így az intim terület szőrtelenítésének újabb története 1987-ben indult New York-ban, amikor hét brazil nővér – Josley, Joyce, Janey, Jussard, Jurasi, Judey és Jonis Padila – megalapította a J Sisters szalont Manhattanben. A lányok eredete adta a “brazil” nevet a ennek szőrtelenítésnek, és a nővérek gyorsan elhitették mindenkivel, hogy a szexualitáshoz a brazil szőrtelenítés vezet.

Brazíliában nem használják

Tehát a manhattani J Sisters szalon hozta először divatba a derék alatti tökéletes simaságot, és a sztorijuk az, hogy még a 70-es években Janeya a férjével sütkérezett a bahiai állam tengerpartján, és a pasi elborzadt a nő fenék körüli helyzetének elhanyagolásán. Nem teljesen világos, hogy miért volt ilyen kinyilatkoztatás egy felnőtt nő számára, hiszen akkoriban ez volt a normális, de Janeya úgy döntött, hogy teljesen megsemmisíti az ott növekedő szőrt. Janeya először falakba ütközött, mert a szalonokban ahol segítséget kért ehhez, elutasították, és perverznek titulálták. Tehát meg kellett nyitnia a saját szalonját, amely gyorsan fejlődött és nagyon jövedelmezővé vált. A vállalkozó kedvű nővéreket többször megvádolták a pornográfia népszerűsítéséért, amire ártatlanul mosolyogva kijelentették: “Nem csinálunk semmi rosszat, csak bemutatjuk az embereknek a kultúránkat”. Ennek ellenére azonban azt fontos tudnotok, hogy a brazilok nem használják a brazil szőrtelenítés kifejezést, ők ezt az eljárást, ők úgy nevezik: depillar. Na de, ettől függetlenül több kutatás is napvilágot látott az intim szőrtelenítéssel kapcsolatban, és arra jutottak, hogy a brazil szőrtelenítés nemcsak az intim területek tisztán tartását segíti elő, hanem a szexi élet kellemes érzését is előidézi. Sőt, emlékeztet arra, hogy nők vagyunk még akkor is, ha hirtelen elfelejtjük ezt. Végigjárva az eljárást, összességében kívánatosabbnak és szexibbnek érzik magukat a nők – írja a MarieClaire.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat