Forrás:Instagram/donyayeshohrat

George Clooney zseniális trükköt eszelt ki: Így veszi rá a gyerekeit, hogy jók legyenek az ünnepek alatt

Megosztom:

A színész tudja, hogyan kell kordában tartani a gyerekeit az ünnepek alatt is. Egy interjúban el is árulta az okos nevelési trükkjét. 

Élvezi az apaszerepet

Az 59 éves George Clooney igaz kifejezetten későn lett édesapa, úgy tűnik teljesen belemerült a szerepébe. A sztárnak számos trükkje van a gyereknevelést illetően, és rengeteg módon támogatja ikercsemetéit. Egy interjú során azt is elárulta hogyan sikerült elérniük a feleségével azt, hogy Alexander és Ella az ünnepek alatt is jól viselkedjenek.

Bevált trükk

“Próbáld csak meg hároméves korukban kordában tartani a gyerekeidet, szinte lehetetlen. Ezért kidolgoztam egy módszert arra, hogy az ünnepek alatt is viselkedjenek” – kezdte Clooney. “A gyerekeim ugyanabban a szobában alszanak, és gyakran lehet hallani, hogy veszekednek. Én odamegyek, az ajtó elé állok, és elkezdek beszélni. Ó, szia Mikulás! – árulta el a trükköt. A nevelési kísérlet a sztár szerint működik, hiszen bár még kicsik, tudják hogy az ajándékért cserébe egész évben jónak kell lenni.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat