Forrás: Pinterest

Ezo

Halloween : ez az amit érdemes tudnod róla

Megosztom:

A Halloween Amerikában az egyik legnépszerűbb és legelterjedtebb hagyomány és ünnep, de a szokások napjainkban már Európában is jellegzetessé válnak. Mutatjuk, hogy mit érdemes tudnod róla.

A Halloween eredete:

Története és eredete a régi időkre nyúlik vissza, mert a kelták egyik legősibb ünnepe volt a Samhain, az újév, ami a sötét és hideg évszak kezdetét is jelentette és a kelta hagyomány szerint október 31.-én, az újév napján feloldódnak a határok az evilági és a túlvilági helyzetek között, és a lelkek, kik már eltávoztak ekkor szabadon járhatnak-kelhetnek az átjárón. Számos hagyomány alakult ki ekkor, melyek arra voltak hivatottak, hogy távol tartsák a szellemeket. Ezek a hagyományok később összemosódtak a római katolikus egyház ünnepével a mindenszentekkel, és beépültek a halottak napi megemlékező körbe.  Amerikába a skót, ír és walesi bevándorlók vitték ki magukkal, és honosították meg, a szó eredetileg az „all hallows ewe” ( mindenszentek előestéje) kifejezés rövidítéséből alakult ki.

Halloween hagyományai:

Ezen a napon az emberek jelmezekbe öltöztek, kimondottan a túlvilágra jellemző boszorkányok, szellemek, szörnyek, vámpírok jelmezeibe, hogy elűzzék a gonoszt. A házakat feldíszítik, ennek pedig elengedhetetlen kelléke a Jack O’ Lantern, azaz a faragott töklámpás. A töklámpás története Írországhoz köthető, ahol a legenda szerint egy Fukar Jack nevű ember többször átverte az ördögöt, és halála után így sem a Mennyek Országába nem juthatott be, sem pedig a pokol nem fogadta, így egy izzó fekete szénnel visszaküldték a Földre, hogy azzal világítson. Az izzó szenet egy tök belsejébe helyezték el.  Skóciában és Írországban az emberek elkezdtek saját Jack-lámpákat készíteni, és rémísztő maszkokat faragni, hogy távol tartsák Jacket és az ártó szellemeket.

Mindenszentek napja:

Halloween után következő nap november elseje, ez pedig mindenszentek napja, amikor is az üdvözült lelkekről emlékezik meg a katolikus egyház. Ilyenkor a lelek hazalátogatnak, majd megnyugodva visszatérnek a túlvilágra. Az értük gyújtott gyertya világítja be az utat.

Halottak napja:

Halottak napja pedig november 2.-án van, az üdvösséget még el nem nyert hívekért tartják, hogy átjussanak a purgatóriumon.

Csodás napot kívánok mindenkinek!

A képhez tartozó alt jellemző üres; image.png a fájlnév

Szalay Mónika

asztrológus és kártyavető

Amennyiben elakadtál, nem találod a kiutat élethelyzetedből, vagy csak szeretnéd jobban megismerni önmagad a saját képleteden keresztül, akkor egy konzultáció keretében segíteni tudok, és együtt keressük a válaszokat a kérdéseidre.A következő linken tudod felvenni velem a kapcsolatot, amennyiben szeretnél személyes képletelemzést.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat