Forrás:Pinterest

Ezo

Havi horoszkóp (2020. december 1.-2020. december 31.) – Sorsszerű változások

Megosztom:

A december első fele még felad pár leckét.

Gyökeres változások

Elérkeztünk a 2020-as év utolsó hónapjához, így érdemes számot vetnünk ezzel nehéz évvel, azokkal melyek gyökeresen megváltoztatták az a az élethelyzetekkel, életünket, a külvilágból jövő eseményekkel, saját Sorsunkban is változást eredményeztek. A Sorsbolygók (Plútó-Saturnus- Jupiter) együttállása illetve egymáshoz közeli helyzete uralta az évet, és ennek asztrológiai hatását megéreztük mind egyénileg, mind pedig világszinten. Az anyagi helyzetek, a törvényszerűségek, a tradíciók mind változásban vannak, gyökeresen megváltozott helyzetünk. A Bak, Rák, Mérleg és Kos érdekeltségűek erősebben élhették meg ennek az évnek az energiáit, és náluk hangsúlyosabb változás eredményezhettek a nem várt élethelyzetek, veszteségek. A december első fele még vizsgahelyzetbe hozza az emberiséget, de ahogy a Fény megszületik, felszabadultabbak lehetünk már és egy lassú oldódás következhet be. A Karma Ura a Saturnus jegyet vált december második felében, és a Jupiter is követi, mind a ketten a Bak jegyéből a Vízöntő jegyébe lépnek, előtérbe kerül majd a szabadságvágyunk, és az egyenlőségre törekvésünk. Hatalmas változások következnek be nehezebbnek ígérkezik, mert Sorsbolygók a téli napéjegyenlőségre kissé egy a következő évben, mind politikailag, mind világszinten, a tömegek és a technika kerülhetnek az előtérbe, még nagyobb teret nyer az online világ, és a közös eszmékért való kiállás. A világjárvány még tetőzik, de márciusra lecsengőben lehet. Az egyéni életutak szintén egy szabadabb világ megteremtése irányába alakulhatnak, de fontos, hogy a közösség lesz az elsődleges, nem pedig az egyén. Érdemes feltenni a kérdéseket, hogy miben változtatott meg az elmúlt év? Melyik életterületemen lettem erősebb? Hol alakult át az életem? Eltudtam –e engedni az engem már nem szolágló helyzeteket? Ragaszkodom beidegződéseimhez? Milyen a kapcsolatom az apámmal, és ez miben befolyásolja az életemet? Alárendeződöm partneremnek a megfelelési kényszerem miatt? Ezek mind- mind az elmúlt esztendő központi kérdései lehetettek, amelyekkel érdemes dolgozni a fejlődésünk elősegítése miatt. –

Kos (III. 21. – IV. 20.)

Egy belső lelki átalakulás lehet a hónapban a középpontban, a legbelsőbb, tudatalatti félelmek kerülhetnek az előtérbe, hogy rávilágítsanak azokra a régi traumákra melyeken még dolgoznia kell, hogy tudatosabb lehessen.

Bika (IV. 21 – V. 20.)

Szenvedélyek, szerelmi kapcsolatok, vagy annak hiánya állhat majd a középpontban, a lelke sötétebb oldalára is rámutató helyzeteket eredményezve, hogy elfogadja jobban önmagát.

Ikrek (V. 21. – VI. 21.)

Érzelmesebb lehet a hónap, a karrierje és a jövője építése lehet a fókuszban, és az ezzel kapcsolatos élethelyzetek segíthetnek céljai kijelölésében.

Rák (VI. 22. – VII. 22.)

Vágyak, remények és az anyaság, otthon és otthonteremtés lehet a középpontban, illetve a családi kapcsolatok ápolása, és annak fontossága. Érdemes figyelni, hogy ne ragadjon a múltban sokáig.

Oroszlán (VII. 23. – VIII. 22.)

Önismeret igazságkeresés lehet a hónap egyik feladata, mert nem minden esetben tudja harmónikusan megélni a számára igazságtalannak vélt helyzeteket, de van amikor önzővé válhat.

Szűz (VIII. 23. – IX. 22.)

Rugalmasságra taníthatja ez a hónap, mert szélsőségesebb, kiszámíthatatlanabb eseményeket hozhat, ami feszültebbé teheti, mert merev napirendhez van szokva, és erős a kritikai érzéke, de ettől rideggé válhat.

Mérleg (IX. 23. – X. 22.)

Értékrendjében bekövetkező gyökeres változást hozhat a hónap, és egy teljesen átalakult gondolkodással kezdheti meg az új évet, melyből már száműzheti azt, ami nem szolgálja a fejlődését.

Skorpió ( X.23-XI.21)

Szenvedélyen keresztül élheti meg a saját értékrendjéhez való viszonyulást, a félt kerülhet a hónapban.

Nyilas (XI. 22. – XII. 21.)

Saját hitével kapcsolatosan új ismereteket szerezhet a családi kapcsolatmintáiról, melyek önbecsülésével kapcsolatosan hatnak jól. Érdemes figyelni, hogy ne tűnjön mindenttudónak egy-egy helyzetben és a birtoklás témaköre előtérbe.

Bak (XII. 22. – I. 20.)

Szerelmi élete, vagy annak hiánya kerülhet előtérbe a hónapban, partnerkapcsolatán keresztül kaphat olyan életleckéket, mely a fejlődését elősegíti.

Vízöntő (I. 21. – II. 19.)

Egy kreatívabb, energikusabb hónapra számíthat, mind a munkájában, mind a szerelmi kapcsolatában. Bár szabadságát korlátozottabban élheti meg.

Halak (II. 20. – III. 20.)

Külső kapcsolatai, partnerkapcsolata kerülhet az előtérbe, mert olyan események érhetik, melyben felszállhat az eddigi illuziókat okozó rózsaszín köd, és megláthatja az események valódi arcát.

Csodás hónapot kívánok mindenkinek!

A képhez tartozó alt jellemző üres; image.png a fájlnév

Szalay Mónika

asztrológus

Amennyiben elakadtál, nem találod a kiutat élethelyzetedből, vagy csak szeretnéd jobban megismerni önmagad a saját képleteden keresztül, akkor egy konzultáció keretében segíteni tudok, és együtt keressük a válaszokat a kérdéseidre.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat