Ezo

Hírességek horoszkópja – A magányos szívtipró – Brad Pitt

Megosztom:

A világ egyik leghíresebb embere, nők ezrei hevernének a lábai előtt, mégis az egyik legmagányosabb ember volt egész életében, ahogy ezt ő maga is nyilatkozta, születési képletéből pedig megtudhatjuk, hogy valójában így is érez a színész.

A Bak telihold margójára

“Mindig is nagyon egyedül éreztem magam az életem során. Egyedül nőttem fel gyerekként, és most a mindennapokban is egyedül vagyok itt a házamban, egyedül élek. Érdekes, de nemrég éreztem először(58 éves) hogy a barátaim és a családom mellett otthonra találtam.”

(Brad Pitt interjú GQ-magazin 2022.06.22.)

Ez a pár mondat tökéletesen érzékelteti a Bak Hold energetikáját, egy ridegebb, magányosabb energia hatja át, kötelességtudat-felelősségtudat, pesszimistább érzések jellemzik, tiszta racionális Hold, kitartó és hűséges tud lenni, érzelmileg fegyelmezett, távolságtartó, tradicionális, hagyományokhoz ragaszkodó, jellemzi a magányosság. Tökéletességre törekszik, munkájában pláne.

Ebben az interjúban Brad Pitt megemlíti azt is, hogy nem tudott sokáig megölelni szinte senkit, mert ez a családjukban nem volt szokás, ahogy az érzelmek kimutatása sem. 58 éves korára nyíltan vállalja alkoholfüggőségét (Nyilas Napja adja függőségeihez a mértéktelenség energiáját) és hogy az Anonim Alkoholisták csoportjában felépülő függő, mostanra megérett rá érzelmileg.

Brad Pittnek 4 bolygója van a Bak jegyében, a Hold, Vénusz(együttállásban), továbbá a Merkúr és a Mars. Mindegyiket érintette a Plútó tranzitja az elmúlt években, de jelenleg a Bak Holdján-Vénuszán tàncol le-fel…ennek hatása életében is megmutatkozik, válása, érzelmi átalakulása, lelki transzformációja a plútói tranzit meglehetősen fájdalmas, nehezen megélhető de kijózanító helyzetei.

Magányos képlete van nagyon…de a Nyilas Napja és Aszcendense adja a felszabadítóbb energiákat, az nem engedi annyira mélyre a Bak analógiát. Mondjuk ugyan ez a Nyilas Nap adja a mértéktelensèget az alkoholfüggéshez, dohanyzáshoz stb.  A Bak energiák pedig a jelenhez a fegyelmezettséget.(felépülő függő)  Nyilas Aszcendense van, és erős fényszögkapcsoltaiból látható a képletében az apa dominanciája, de a Nyilas nagy hite és optimizmusa vitte előre…ennyi Bak bolygóval dolgozik mint a gép, fegyelmezett, teherbíró és maximalista, karrierjét lépésről-lépésre építette fel, kitartó és tehetséges….az érzelmi élete az más kérdés…magányos volt szinte mindig…és a hiányt alkohollal kompenzálta. Hiába kapja meg a rajongást a nőktől, hiába hevernek a lábai előtt, ez valójában nem érinti meg, és a nő, aki a partnere pedig elég nehezen élheti meg a párkapcsolati energiákat. A szerepeiben élte meg azokat az érzelmeket, szituációkat, melyeket a való életben nem tudott, nem mert megélni.

A Bak bolygók az anyagi értékeket mutató asztrológiai házban vannak…értékjelölőként jól mutatják, hogy teremtette meg az anyagiakat …na de ha érzelmi szempontból vizsgálom akkor “felemelő” társalgó lehetett otthon a Bak Merkúrjával, szinte maga a csend…pláne ha az érzelmeiről kellett beszélnie(Bak Hold) Brad Pittet vallásos (baptista)szellemben nevelték. Az azért nem támogatja az intimitás kialakulását , hiszen a vallás kereteihez kell ragaszkodni, alkalmazkodni, és a puritanizmus is megjelenik. Brad Pittnél a személyjelölők mind a Bakban vannak materialista, a Napja nehéz fényszöget kap a Plútótól, így a családi légkör nem lehetett olyan laza gyermekkorában otthon. Két testvére van, mégis úgy nyilatkozott, hogy egyedül érezte magát, egyedül nőtt fel. Valójában nagyon nehezen fejezik ki az érzelmeit, emiatt a párkapcsolataiban elég sok elakadással kellett szembenéznie. Képletéből viszont kristály tisztán látható a színészi tehetsége, a munkabírása, és hogy kiválóan végzi a munkáját.

Előrevetíthető, hogy önismereti útján még érik nagyobb érzelmi felismerések, és egy új életszakasz kezdődhet meg nála a következő évben, ebben pedig valóban beletartozhat, hogy befejezi a színészi pályafutását, ahogy nyilatkozta is.

Csodás napot kívánok mindenkinek!

A képhez tartozó alt jellemző üres; image.png a fájlnév

Szalay Mónika

asztrológus és kártyavető

Amennyiben elakadtál, nem találod a kiutat élethelyzetedből, vagy csak szeretnéd jobban megismerni önmagad a saját képleteden keresztül, akkor egy konzultáció keretében segíteni tudok, és együtt keressük a válaszokat a kérdéseidre.A következő linken tudod felvenni velem a kapcsolatot, amennyiben szeretnél személyes képletelemzést.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat