Forrás:Instagram/irinashayk

Irina Shayk kibékült az exével? Gyanús fotók jelentek meg róla

Megosztom:

Nagyon úgy tűnik, hogy újra egymásra találtak…

Váratlan szakítás

Irina Shayk és Bradley Cooper négy évig Hollywood egyik álompárjának számítottak, szerelmükből még egy kislány is született. Ám 2019 júniusában váratlanul véget ért a kapcsolat, előtte pedig már hónapok óta folytak a spekulációk, miszerint megromlott a kapcsolatuk. Később egy interjúban Irina őszintén elmondta, hogy igencsak megszenvedte a szakítást, és sokszor még mindig nem találja a helyét, míg pár hete Bradley is arról beszélt, hogy Irina nélkül már nem ugyanolyan az élet… Ennek ellenére egyikük sem beszélt békülésről, pedig nagyon úgy tűnik, hogy ismét egymásra találtak.

https://www.instagram.com/p/BsUE4zlBoKb/
Tavaly nyáron szakított a sztárpár.

Gyanús fotók

Köztudott, hogy Irina Shayk szupermodell és Bradley Cooper kislányuk kedvéért jóban vannak egymással, ám közös időt nem töltöttek együtt a szakítás óta – mostanáig. A minap kislányukkal közösen sétálva kapták őket lencsevégre, szerdán pedig már egy ölelkezős fotó is előkerült róluk. Bár lehet, hogy mindez tényleg csak barátságból történt, nagy a valósíznűsége, hogy kibékült az álompár.

https://www.instagram.com/p/CE_EWsAKHOE/
Úgy tűnik, Irina Shayk és Bradley Cooper újra egymásra találtak.
https://www.instagram.com/p/CE4n9dsBVG6/
Legalábbis ez a fotó nagyon arra utal…

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat