Fokozódik a nyomás az egészségügyben.
Legújabb adatok
A mai napra 4926 új fertőzöttet azonosítottak, és újabb 143 ember vesztette életét a járvány miatt. 9844 embert ápolnak kórházban, közülük 1067-en szorulnak gépi lélegeztetésre.
A három napos hétvége alatt pedig összesen 53659 embert oltottak be, ami egy kis lassulás a korábbi időszakhoz képest.
Fontos szám az 1000
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki az egyik orvos azok közül, akik koronavírussal kapcsolatban a legtöbbször nyilatkoznak, még decemberben a 1000 főt mondta, mint határvonalat a katasztrófa előszobájának.
„…a magyar egészségügy teherbíró képessége 1000 lélegeztetett beteg körül határozható meg, ekkora és ennél nagyobb számú súlyos állapotban lévő beteget hosszú időn keresztül az ellátórendszer nem bír el.” – áll a Semmelweis.hu decemberben közzétett cikkében.
A 24.hu azóta számolgatott kicsit, hogy pontosabb számot kapjunk arról, meddig bírja még a terhelést az egészségügy.
„Nagyjából kétezer intenzíves szakápoló volt a magyar egészségügyben addig, amíg március 1-jén hatályba nem lépett a jogállási törvény, aminek következtében új munkaszerződéseket kaptak az egészségügyi dolgozók. Sokan közülük nem írták alá szerződésüket, köztük több intenzíves orvos és szakápoló… jelenleg összesen 1800 hadra fogható intenzíves ápolóval számol, vagyis egy műszakban országosan mintegy 600-an tudnak dolgozni.” – írják.
Ideális esetben egy intenzíves ápolóra kettő beteg jut, vagyis nagyjából 1200 főnek lehet megfelelő minőségű ellátást biztosítani. Minél nagyobb számról beszélünk, annál inkább romlik az ellátás minősége, amivel együtt nőhet a halálozások száma is.
Tetőzhet a járvány
„Nem arról van szó, hogy korábban ne találkoztunk volna légzési elégtelennel vagy súlyos sérülttel, de most olyan sok a beteg, mintha minden nap egy tömegbaleset történne. Máskor csak ritkán történik olyan eset, amelyben egyszerre száz ember sérül meg” – árulta el dr. Zacher Gábor a Metropolnak.
Szerinte a járvány tetőzése március 24-ére várható a mostani harmadik hullámban. Valamint felhívta a figyelmet, hogy fontos a fegyelmezettség, ha csökkenteni akarjuk a megbetegedések számát.
Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!