Anna von Senger pszichológus meg van győződve arról, hogy minden szülő követ el hibákat. Néhány ilyen hiba nagy nyomokat hagy maga után. A pár- és családtanácsadó arról beszél, hogy milyen alapvető érzelmi szükségleteik vannak a gyerekeknek, és hogyan tudják kezelni azokat a későbbiekben a nem, vagy nem megfelelően kielégített emberek.
Vannak szülők, akik mindent jól csinálnak?
Jobb, ha mindannyian tudatosítjuk magunkban, hogy a tökéletes szülő nem létezik. Már csak azért sem, mert a szüleink gyakran maguk is súlyos sérüléseket szenvedtek gyerekkorukban, és rossz mintázatokat sajátítottak el. Senki sem tökéletes. Kivétel nélkül egyetlen szülő sem csinál mindent jól, a hátizsákunkat mindannyian magunkkal cipeljük. Ha valaki azt mondja, hogy tökéletes gyerekkora volt amiből semmi sem hiányzott, kicsit kezdhetünk gyanakodni. Ilyen esetekben figyelmen kívül hagyhatjuk a rossz tapasztalatokat. Ez egy lehetséges túlélési mechanizmus, mert gyerekként tehetetlenek vagyunk a körülmények kiszolgáltatottságában – kezdte el kifejteni a témát Anna von Senger pszichológus.
Ha minden szülő hibázik, hol van az elfogadható határa?
A határ átlépése onnantól kezdődik, amikortól a szülők saját terhei túl súlyosak, és már nem tudják kielégíteni gyermekeik alapvető érzelmi szükségleteit.
A gyermekek 7 alapvető érzelmi szükséglete:
- A biztonságos kötődés igénye: Az első életévben a szülők, azaz a legközelebbi gondozók megbízhatóságán keresztül jelentkezik. Az ebben a fázisban kialakult alapbizalom később nem állítható vissza, ellentétben a bizalommal.
- Szeretni kell, hogy szeressék őket: Ez azt jelenti, hogy a gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy elégségesek, és nem kell szeretetet és ragaszkodást kivívniuk helyes viselkedéssel vagy sikerrel.
- Az autonómia szükségessége: A gyermekek számára lehetővé kell tenni, hogy kiterjesszék körüket, és felfedezzék az életet szüleik szeretetteljes és rugalmas korlátai között.
- A tisztelettel való bánásmód szükségessége: A gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy ne tapasztaljanak megaláztatást vagy lealacsonyítást. A szülők kötelessége megvédeni gyermekeik méltóságát.
- Az az igény, hogy képesnek kell lenni arra, hogy kompetensként éljük meg magunkat: Ez azt jelenti, hogy a gyerekekben életkoruknak megfelelően megbízhatunk a saját tapasztalatszerzésben és képességeik fejlesztésében.
- A rezonancia szükségessége: Vannak szülők, akik nagyon-nagyon hallgatnak, vagy figyelmen kívül hagyják gyermekeiket. Ez rosszabb, mint állandóan a gyerekekkel kiabálni.
- Biztonságos határok és tájékozódás szükségessége: A gyerekeknek világos irányelvekre van szükségük, amelyeken belül szabadon mozoghatnak.
A szülők sokszor azért nem tudják kielégíteni a gyermekeik alapvető igenyeit, mert gyermekkorukban gyakran saját maguk is átéltek súlyos sérüléseket. Ha a szülők nem foglalkoznak a történetükkel, fennáll annak a veszélye, hogy tudatlanságból továbbadják gyermekeiknek ezeket a sérüléseket.
Ennek a hatása azonban kifejezetten traumatizáló lehet. Azoknak a gyerekeknek, akiknek érzelmi szükségleteit nem elégítik ki, hiányzik valami ami éppen olyan fontos, mint a levegő vagy az étel. A mentálisan alultáplált gyermeket meggátolják az érzelmi növekedésben, és ezt átviszi a felnőttkorba. A hatások rendkívül eltérőek lehetnek. Vannak, akik a munkába menekülnek és félholtra dolgozzák magukat, és folyamatosan próbálják bizonyítani, hogy elég jók. Mások túlzott ragaszkodást követelnek egy párkapcsolatban, mert nem ismerik a biztonságos köteléket.
Hogyan törjük meg ezt a mérgező burkot?
Úgy, hogy nagyon alaposan megvizsgáljuk magunkat. Vannak, akik önállóan is meg tudják csinálni, másoknak szakember segítségére van szükségük. Fontos tisztában lenni a mechanizmussal. Ismerjük meg a hátteret és annak következményeit. Amikor a saját történetünkkel foglalkozunk, törekedhetünk a megbocsátásra vagy a megbékélésre.
Ugyanakkor két fél kell a megbékéléshez. Ideális esetben a családdal maradáshoz a szülők beismerik hibáikat, megbánják, a gyerek pedig megbocsát nekik. A legjobb esetben ez egy újrakezdést eredményezhet. De van hogy nincs szükség a másikra a megbocsátáshoz. Ez néha a jobb megoldás, ha nem lehet beszélni a szülőkkel, mert azok képtelenek bocsánatot kérni. A megbocsátás egyoldalú dolog: elfogadni a történteket, integrálni a saját történetünket és elengedni- függetlenül a másik embertől.
Mi kell ahhoz, hogy megbocsássunk a szüleinknek?
Először is meg kell értenünk, mi történt, mi hiányzott és ezt mi váltotta ki belőlünk. Ezután meg kell értenünk hogy a szüleink miért olyanok, amilyenek. Igényeiket gyerekkorukban nekik sem elégítették ki. Így alakulhat ki az empátia, ez már fél siker. Majd bevalljuk magunknak, hogy a múlton nem lehet változtatni, de meg tudjuk határozni, hogyan kezeljük, és megszerezzük a saját autonómiánkat. A cél az, hogy elengedjük a neheztelést, és talán még hálává is alakítsuk. Nyugalom és szabadság, hogy életünk hátralévő részét magunk alakítjuk, és ne maradjunk a múlt csapdájában. Ez megváltó. És fontos, hogy az érintettek tudják: megtörhetik az ördögi kört – akár egyoldalúan is.
Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!
Hasonló bejegyzések:
5 “ártalmatlan” szülői kifejezés, ami bántja a gyerekeket
Óva intenek a pszichológusok: 6 dolog, amit a szülőként ne mondj a lányodnak
A szexnek semmi köze hozzá: Mi az érzelmi megcsalás, és miért veszélyes?
“Bizonyítsd be, hogy szeretsz!”: Kinek van szüksége az érzések megerősítésére, és miért?
Ez a szülői hiba oda vezet, hogy az emberek nem tanulják meg szeretni magukat
