Forrás: Pinterest

Shawn Mendes elárulta, hogy milyen volt a karantén Camila Cabellóval

Megosztom:

Együtt laktak a pandémia alatt.

Camilával töltötte a karantént

A koronavírus-járvány kezdetén sok bizonytalansággal szembesült, turnézni indult volna, és új zenéket akart készíteni – írja az E! News. „A jelenleg zajló járvány, az elszigeteltség és a karantén félelmetes, nagyon nehéz volt, de valami igazán szép dologra jöttem rá, amit nem engedhettem meg magamnak korábban. Ez pedig a nyugalom.”

Barátnőjével, Camila Cabellóval és a családjával töltötte Miamiban a karantént. „Első héten pánikba estem, úgy éreztem, hogy nem fog elkészülni az albumom – folytatta Shawn. – De aztán elkezdtem belenyugodni, hogy milyen jóleső minden este ugyanazon a helyen lenni, mozizni, vacsorázni a családdal és mosni. Tudom, hogy ez nagyon bután hangzik, de mikor 15 éves korod óta járod a világot, például, nem emlékszem, mikor éreztem utoljára szennyes illatát.”

Új lemez

A december 4-én jelenik meg a Wonder Shawn negyedik stúdióalbuma, ami a pandémia alatt készült, sokat tudott elmélkedni, így nagyon őszintének érzi a rajta lévő dalokat.

„Ez volt az első alkalom hosszú idő óta, hogy csend vett körül, és olyan dolgokon tudtam gondolkodni, mint, hogy mi történik ebben a világban, mit érzek, mit tehetek, és honnan jön ez az egész – osztotta meg Mendes. – Ez volt a legjobb ajándék, amit szerintem valaha is kaptam egész életemben.”

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat