Nem az én világom.
Megosztó téma következik, úgyhogy vigyázat! Véleménycikk!
Igen, így van, nem akarok gyereket, igazából soha nem is akartam. Sok oka van annak, hogy miért nem szeretnék, ha írnék egy pro-kontra listát, a pronál bőven maradna hely, a kontra viszont több oldal lenne. Vannak egészségügyi okaim, erről most nem fog szólni a cikk, talán később, és vannak lelki okaim is, valamint a körülmények, inkább nézzük ezeket.
Nem érzem a biztonságot
Tudom, hogy sorra jönnek a kormánytól a különböző gyermekvállalási kedvet növelni akaró könnyítések, kedvezmények, de nem a probléma gyökerét célozzák. Nem érzem úgy, hogy olyan lenne munkahelyem, vagy az életkörülményem, hogy biztonsággal gondolhatnék a gyerekvállalásra.
Mert ma itthon, koronavírus nélkül is, sajnos, bármikor találhatja magát az ember munka nélkül, és jó esetben, három hónapra kap valamicske támogatást, de azt se mindig.
Azt sem érzem, hogy a gyermekem biztonságban lenne az utcán, hiszen nézzük meg, egyre inkább egy gyűlölködő, áldozathibáztató nemzet leszünk, ahová nem szívesen szül az ember.
Nincs meg az infrastruktúra
Már jó néhány éve, hogy kiléptem az iskolapadból, de ahogy hallom nem lett jobb helyzet. Szerintem borzalmas állapotban van az oktatás. Rengeteg felesleges tudást akarnak a gyerekek fejébe verni, még a fontosak, mint például a nyelvek, valahol elvesznek a rendszerben. Persze, a nyelvvizsga a lényeg, mert arra kap pontot az egyetemi felvételin, mellette nem tud megszólalni a gyerek, ha nem a szabadidejét kellene bemutatni fél oldalban? Kit érdekel, nem? Totál felesleges!
Az egészségüggyel is hasonló a helyzet. A 2018-as évi hivatalos statisztikák szerint a kórházi fertőzések száma 15 151 volt, amiből 541 eset halállal végződött. Azt szoktam mondani, hogy aki ebbe az egészségügybe önként bemegy (vagyis nincs szüksége a műtétre, ellátásra, hanem saját magától dönt mellette, mint a terhesség, jó esetben), az imádja a veszélyt. A kórházak lepukkantak, kevés a szakképzett dolgozó és a pénz.
A szülőszobai erőszakról még nem is írtam. Rengeteg történetet találni a neten az anyákból kikönyökölt gyerekekről, türelmetlenség miatt császározó orvosokról, apaöltésről, hadd ne soroljam tovább, mi várhat egy nőre, ha szülőszobára kerül. Nemcsak fizikailag fájdalmas, hanem megalázó bánásmód is.
Sosem tudtam kezelni őket
Egész életemben legkisebb gyerek voltam, nem igazán kerültem kapcsolatba ekkoriban sem nálam fiatalabbakkal. Sosem vigyáztam az öcsémre, húgomra, nemcsak azért, mert a szüleim soha nem gondolták, hogy ez egy másik, egy-két évvel idősebb gyerek feladata lenne, hanem mert nem is voltak. De a mai napig pánik kerülget, ha valaki felajánlja, hogy fogjam meg a gyerekét, vagy megkérnek, hogy vigyázzak rá.
Zavar, hogy figyelnem kell arra, hogyan beszélek előttük, ettől úgy érzem, hogy nem lehetek egy gyerek közelében önmagam. Itt nemcsak feltétlen a káromkodásról van szó, hanem a bonyolultabb kifejezésekről is. Vagy akár csak bizonyos tabu témákról, amikről amúgy többet kellene beszélni, de azért persze, nem feltétlen gyerekfülnek való.
Zavar, hogy sok anyuka (tisztelet a kivételnek) azt hiszi, hogy a gyerek nem felelősség, hanem kifogás arra, hogy mit, miért és hogyan csinálnak. “Hát gyerek, hadd rohangáljon üvöltve a gyerekorvosnál és csapkodja a padokat, székeket, többi gyereket és szülőt.” Érdekes, én mindig anyukám mellett ültem ilyenkor, csendben játszottam a magammal hozott plüssel, mesekönyvvel, vagy a tesómmal, ha ő is ott volt, még körülöttünk megvadult a világ. Sajnos, rengeteg példát látok arra, hogy nem szokás már a gyereknevelés, csak a bevállalása.
Mert lekötne
Van egy kutyám, imádom őt. Mindig is nagy kutyás voltam, és nem tagadom, lennék kutya magamnál. Viszont gyűlölöm, amikor valaki azzal jön, hogy milyen jól bánok a kutyámmal, fantasztikus anyuka leszek egyszer. Mintha azt mondaná valaki, hogy aranyhalat tartani egyenlő felelősség a kutyatartással, hülyeség. Képtelen lennék 18-20 évig, az év 365 napjában, 24 órában anya lenni. Nem, diliházban kötnék ki.
Szeretek utazni, szeretek eljárni otthonról esténként moziba, színházba, koncertekre, barátokkal (ha nincs covid, persze). Szeretek dolgozni, örülök, hogy van egy karrierem, és nem köti le minden szabadidőm a gyerek, nem lök függésbe se a párommal. Azok a nők, akik a barátaim és anyák lettek, eltűntek. Nem szuverén, önálló egyének többé. Nem részei már a baráti körnek, nem járnak el velünk sehová.
Mondtam, hogy a kontra több oldalas lenne, de most itt befejezem. Tudom, hogy rajtunk nőkön nagy a társadalmi nyomás a gyerekvállalás miatt, viszont úgy gondolom, hogy nem szabad neki engednünk.
Ha szeretnél gyereket, te szeretnél és nem elvárják, hajrá! Legyél egy menő, imádnivaló anyuka. Van olyan barátnőm, aki bár még nem anya, már tudom, hogy tökéletes lesz, ha ott tart. De ha nem akarsz, ne vágj bele, csak mert “így szokás” vagy mert “úgyis megbánod 40, 50, 60 évesen”, azért pedig pláne ne, hogy “legyen, aki elállt öregkorodban”, egyrészt semmi se biztosítja, hogy ez így is lesz, másrészt önző dolog, és inkább tedd el a pénzt, amit a gyerekre költenél, hogy ne legyen gondod, amikor megöregedsz.
Én tisztelem mindkét döntést, tiszteld te is, ne terrorizálj senkit se lelkileg!
Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!
