A betegségek nyomainak eltüntetésere használták.
Ma már könnyű elválasztani az orvostudományt és a kozmetikumokat, de nem mindig volt ez így. A középkorban a kettő szorosan összefüggöt.
Kozmetika kontra orvostudomány
Valamennyi középkori orvos a híres görög orvos, Galen (Kr. U. 129-216) írását vette alapul. Galen tanításai egészen a XVI. századig alapszabálynak számítottak, és néhány általa szorgalmazott kezelés sokáig fennmaradt. Galen véleménye szerint a smink a megjelenés javítására szolgál és az egészségügyi eljárások után is használandó. Azokat a kozmetikai kezeléseket, amik túl mutattak a műtétek, betegségek elrejtés romlottnak tartotta – írja a Medievalists.net.
Megkülönböztette a kozmetikát és a dekoratív kezeléseket. Utóbbi a középkori orvosok számára a gondozást jelentette. Ezek olyan állapotok kezelésére szolgálnak, amely „ellentétes a természettel”, olyan betegségek, mint a lepra és az alopecia, nem csak az egyén kinézetét rontják el, de Galen szerint káros hatással vannak az ember egészségére is. Vagyis ez azokat a kezeléseket jelentette, amik valamilyen betegség miatt elcsúfult külső jegyeken igyekezett segíteni. Még kozmetika alatt azokat értették, amikor egy egészséges ember akart még vonzóbb lenni.
Galen azonban elismerte, hogy vannak olyan helyzetek, amikor az orvos nem tagadhatja meg a kozmetikai kezelést. Például, ha a király kopaszodás elleni receptet szeretett volna.
Az orvostudomány egy másik nagy neve, a perzsa Avicenna (Kr. E. 980–1037). Avicenna több mint 450 művet készített, írt az alkímiáról, a csillagászatról, a matematikáról és a filozófiáról, hogy csak néhány témát említsünk hatalmas ismereteiből. 18 évesen lett orvos, és szintén egészen a XVII. századig meghatározóak voltak a művei. Avicenna nem választotta el egymástól a szükséges kozmetikai kezeléseket és azokat, amik vonzóbbá tették a használóját, sőt abszolút az orvostudományhoz tartozónak tekintette őket.
Kozmetikumok a korai középkorban
100 körül Rómában az emberek árpalisztet és vajat tettek a pattanásaikra, juhzsírt és vért pedig a körmük fényezése céljából használtak. Ezenkívül divatba jöttek az iszapfürdők, és néhány római férfi szőkére festette a haját – olvasható a Cosmetics Info cikkében.
Indiában a hennát mind hajfestékként, mind pedig a mehndi-ben használták. Ez egy művészeti forma, komplex mintákat festettek a kézre és a lábra a hennanövényből készített paszta segítségével, különösen a hindu esküvők előtt. A hennát néhány észak-afrikai kultúrában is használták.
Kozmetika a középkorban
A parfümöket először a Közel-Keletről importálták Európába a keresztes hadjáratok eredményeként, 1200 körül.
Erzsébet-kori Angliában a festett vörös haj jött divatba az 1300-as években. A nők tojásfehérjét viseltek az arcukon, hogy halványabb legyen a bőrük. Voltak, akik úgy vélték, hogy a kozmetikumok blokkolták a megfelelő keringést, és ezért egészségügyi veszélyt jelentettek.
A világos haj divatos volt ekkoriban Európa egyes részein, és a nők nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy elérjék ezt a megjelenést. Sokan peroxid anyagokat tettek a hajukra, vagy a napsütésben fehérítették – írja a Barr aesthetics.com.
A magas homlokot gyönyörűnek és királyinak tekintették, ezért sokan pengével vágták vissza a hajukat. A rózsaszín rúzst is gyakran viseltek, hogy a bőr sápadtabbnak tűnjön.
Smink és a lepra
A smink használatának másik érdekes középkori ténye a megtévesztés volt. A sminket nem csak a férfiak használták arra, hogy fiatalabbnak tűnjenek, vagy a nők, hogy vonzóbbak legyenek, hanem a koldusok is, hogy becsapják az embereket, hogy pénzt adjanak nekik. A tizenhatodik századra egyesek a sminkkel festették magukat, hogy úgy nézzenek ki, mint a leprások és megsajnálják őket.
Az ehhez hasonló esetek miatt egyre több orvos kezdte megkérdőjelezni a kozmetikumok használatát az orvostudományban.
Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!
