Forrás: Pinterest

A fűzőtől a melltartóig: Így rejtettük el a melleinket az ókortól mostanáig

Megosztom:

Így tartották kordában a melleket.

Sokak által megtapasztalt élmény, hogy amint hazaérnek, már veszik is le és dobják is el a melltartó. Van, aki nem tud nélküle élni, van, aki utálja, de azért mindenki számára hasznos. Nagyon kellemetlen tud lenni melltartó nélkül a futás, ugrás vagy egyéb tevékenységek végzése. Nézzük most meg, hogy hogyan is kezdődött.

Kezdetek

Amióta létezik az ember, azóta próbálják a melleket lekötni valamivel – írja a The Explores. Az ókori görögöknél különböző öveket, gyapjúból készült anyagokat használtak erre a célra. Ezeket magukra tekerték és hátul megkötötték. Lovagláshoz pedig bőrpáncélt viseltek, hogy kényelmesebb legyen a vágtázás.

Rómában néhány nő egyszerű szövetszalagot viselt. Ekkoriban a nagy mell nem volt éppen a szépségideál, inkább a széles csípőt szerették, többek között ezért is kötötték le őket.

Természetesen, mint minden korszakban, voltak férfiak, akiknek véleményük volt arról, hogy a nők mit kezdjenek velük. Ovidius azt írta, hogy ha a nem egészen megfelelő alakúak, akkor a nőknek meg kell tömniük a melltartójukat.

Indiában a melltartó első említése Kr. e. 1. századbeli írásokból származik. Az ókori Kínában számos verzió létezett: a xieyi, egy zubbony-szerűség, amelyet i.e. 200 körül a Han-dinasztiában viseltek, valamint a moxiong, ami egy egyrészes ruházatot takart.

Az első modern melltartókra emlékeztető darabokat 2008-ban az ausztriai Lengberg-kastélyban találták meg kutatók, a középkorban készülhettek 1390 és 1485 között.

Fűző

A fűző a nyugati világ divatos nőinek alapvető ruhadarabja volt a reneszánsz kortól a 20. század elejéig. Mint minden fehérnemű divat esetében, nehéz megmondani, hogy mikor és ki találta ki. A középkorban a „fűző” szóhoz egyfajta, a férfiaknak szánt köpenyt társítottak. A korai fűzők először az 1300-as években jelentek meg, bár bizonyos szempontból inkább a derék körüli megfelelő megjelenés elérésére, mint a mellek alakítására törekedtek velük. Ekkoriban a megjelenés hosszú, karcsú derekat követelt, feszes melltartóval, csípőn díszes övvel. Ezt először a férfiak és nők is egyaránt viseltek az ing alatt, de a XVI. századra már csak a hölgyek hordták. Ez a vászon alátét puha testformáló volt eleinte, de idővel egyre merevebbek lettek.

A 15. századra „testnek” nevezték – valószínűleg azért, mert elég merev volt ahhoz, hogy önállóan megálljon. 17. századig két részre oszlott: egyre a felsőtest számára, amit acél szálakkal merevítettek, hogy megtartsák az alakot, és egy szoknya részre.

II. Mária angol királynő az 1600-as években, Marie Antoinette az 1700-as években Európa legdivatosabb magas derekú neoklasszikus ruháit viselték. Ez a francia ihletésű stílus alacsony, négyzet alakú dekoltázzsal rendelkezett, amely veszélyesen közel került a mellbimbókhoz, és úgy feltolta a melleket, hogy félholdak alakúvá váltak. Az 1700-as években számos kiadvány azt tanácsolta Angliában, hogy a hölgyek ne „leplezzék le szépségüket”, mert, ahogyan az egyik megfogalmazta, “egyébként udvarias, szelíd nők hasonlítani kezdtek a prostituáltakra”. 

Ekkorra már sokan megkérdőjelezték a fűző egészségre gyakorolt hatását, és károsnak tartották. A viktoriánus korszak szüfrazsettjei meg voltak győződve arról, hogy megakadályozza a nőket a jogi emancipációban; és különben is, hogyan kellene az újszerű kerékpárral fűzőben közlekedni?

Két részes corset

1863-ban egy Luman L. Chapman nevű férfi szabadalmaztatott egy rugalmas hevederekkel és bálnacsonttal készített ruhadarabot. Megpróbálta kiküszöbölni a kopást, hogy azt mindenki kellemetlenség és sérülés nélkül viselhesse. 1889-ben egy francia hölgy, Herminie Cadolle tervezett egy „kétfelé osztott fűzőt” egy párizsi divatbemutatóra. Az alsó darab egy testet átölelő csőszerű rész volt, míg a felső a melleket tartotta. Az elkövetkező években Cadolle finomította találmányát, és először az 1889-es Nagy Kiállításon mutatta be.

Melltartó

Egy részlet a New York-i Evening Herald 1893-as számából: „… azok a hölgyek, akik igazán divatosak szeretnének lenni, viselik a hat hüvelykes, egyenes csontú szalagot vagy melltartót, amelyet Sarah Bernhardt elhagyhatatlanná tett a ruháihoz.” Eredetileg a katonák karvédőjét vagy pajzsát, majd katonai mellvértet jelentette, de az 1900-as évek elején kezdett megjelenni a női alsóneműk kifejezéseként. 1911-re az Oxford English Dictionary-ben is szerepelt. Az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatala csak 1914-ben adott ki szabadalmat Mary Phelps Jacobnak, így hivatalosan is megkaptunk a találmányt, amit “melltartónak” neveznek.

1913-ban Manhattanben egy 19 éves lány, Mary a szekrényben kutakodott. Korának divatos ruhái vékonyak, és feszesek voltak, mélyen kivágottak. Aznap éjjel a ruháját tönkretette egy fűzője. Ezért megkérte a szobalányát, hogy hozzon neki két zsebkendőt és egy rózsaszín szalagot, és nekiláttak a varrásnak. Két vékony anyagdarabot varrtak össze, így finom “csészéket” hoztak létre. Amikor a szalagokat szorosan összehúzták és összekötözték, megfelelően tartotta Mary melleit, de a lélegzetelállító bálnacsontok nélkül. Az esti bálban a többi hölgy csodálkozva fogadta az újítást. Így aztán 1914. február 12-én szabadalmat nyújtott be. Kilenc hónappal később megszületett a „hát nélküli melltartó”.

A melltartó és a háború

A fűző annyira elterjedt volt, hogy nem igazán tudott versenyre szállni vele a melltartó egészen a háborúig. Ekkor ugyanis szükség volt a fegyverekhez arra az acél mennyiségre, amit eddig a fűzők készítéséhez használtak. Így a nők is könnyebben tudtak dolgozni a gyárakban, és a fegyverek is elkészülhettek.

Az idők változtak. A nők elnyerték a választójogot, jobb hozzáférést kaptak az oktatáshoz, és több lehetőséget biztosítottak nekik a munkavégzésre és játékra. Ők is sportoltak, messze a tenisz volt a legnépszerűbb. És azt akarták, hogy az egyszerű ruhák illeszkedjenek változó életmódjukhoz – könnyebbek, olcsóbban elkészíthetők legyenek, amiben mozogni is egyszerűbb. Fel akarták szabadítani a derekukat és a bordáikat, de mégis szerették volna, ha valami megakadályozza a melleiket a szabad mozgásban. Közel 200 szabadalmat regisztráltak a melltartókra 1918-tól és 1929-ig.

Méretek

Eleinte a melltartók egy méretűek voltak, rugalmas anyagból készültek, amik állítólag mindenki számára megfelelőek voltak, de aztán jöttek az A, B, C és D kosárméretek. Arról nincs információ, hogy ki és mikor találta ki a méretezést.

Az 1930-as évek találták fel az állítható pántokat és kapcsokat a jobb illeszkedés végett. A melltartó ekkor már kevésbé foglalkozott a mellek összeszorításával, hanem inkább azzal, hogy formássá tegye őket. Ezután pedig már meg sem állt a fejlődés a mai darabokig.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat