Érdemes-e mindig a szélsőséges formájában kimutatni az elégedetlenséget, és a düh érzése jótékony hatással lehet az egészségre? Cikkünkből minden kiderül.
Normális a harag
A harag egy olyan érzés, ami szereti a látványos megjelenést. Egy pillanattal ezelőtt még sírni készültünk a kétségbeeséstől, vagy éppen zöldülni kezdtünk az irigységtől. Ahogy a szemünkből szikrák szállnak ki, a kezek automatikusan, maguktól nyúlnak valami nehéz dolog után, és a nyelvünk sem fog éppen elakadni. Mennyire kell félni a harag érzésétől, és szükséges-e minden alkalommal elfojtani? Erre adta meg a választ Vadim Petrovsky pszichológus.
A harag egészséges érzelem?
A harag olyan, mint az étvágy. Néha egészséges és néha kevésbé. Ha úgy érzed, hogy már a harag érzése is örömet okoz, ha valami belső hang azt súgja neked: “Ezt nem hagyhatod így!” – és ez gyakran megesik… Nos, akkor van értelme elgondolkozni azon, mennyire jogos a haragod? A haragnak ugyanis két fajtája van. Az egyikről azt mondják, hogy „valódi”, a másikról úgy vélik, hogy „zsaroló”. Az első típus a természetes hajlam az akadályok eltávolítására a cél felé vezető úton. A második, hogy megmutasd egész világnak (és magadnak), milyen kemény vagy, kicsikarva a közeli és távolabbi személyektől a “keménységed”, az erőd, a felsőbbrendűséged magas értékelését. Az ütős harag – általában azonban egy idő után általában a dühös ellen fordul. Nem nevezik “egészséges érzelemnek”.
Mindig szükséges nyíltan kifejezni a haragunkat?
Néhány szakember arra buzdítja az embereket, hogy legyenek hitelesek (mármint a megnyilvánulásaikban hitelesek) bárhol és bármikor. Azonban nem árt vigyázni, mert nem lehetünk biztosak abban, hogy az érzés „autentikussága” találkozik a partnere civilizált hozzáállásával – egy pszichopata például nem fogja értékelni az őszinteségünket és nyitottságunkat.
Miért olyan nehéz egyeseknek felemelni a hangjukat és haragudni?
Itt, ahogy mondják a pszichológusok, hogy a harag kimutatásának nehézségei a gyermekkorból származnak. Ha felnőttként elnyomod a haragodat, az valószínűleg annak a következménye, ahogy apukád kiabált veled, vagy ahogyan anyukád szidott. Vannak, akik ennek következményeként életük hátralévő részében megtartják a családi „szocializáció” tanulságait, fülüket farkukat befogják, és ezek a megszokások a civilizált visszafogottság képességében öltenek testet.
Melyik személyiségtípus a leggyakoribb?
Számtalan embertípus van, ha a harag kimutatásáról van szó. Egyeseknek csak könnyeik vannak, másoknál a könnyek mellett pofozások is, tehát agresszívan jelzik a másik felé a haragjukat. Aztán vannak flegma emberek. Úgy tűnik, nincs bennük harag, közben valahogy mégis.
De harag során előfordulhat valakinél az arckifejezések hiánya. Olyan édes- amikor dühös lesz, senki sem veszi észre – mondják róla. Vagyis benne tombolhatnak az érzelmek, de kifelé ez semmilyen módon nem fejeződik ki. A „haraghalmozó” típusú emberek közötti különbségek valódi nyoma a családtörténet mélyén rejlik: egyes családokban megmarad a harag reakciója (a „nemes felháborodás” stabil komplexuma alakul ki), másokban pedig elnyomják vagy helyettesítik egy másik reakcióval.
Veszélyes a harag elfojtása?
Az egyik kísérletben egy professzor és egy adjunktus leszámolást folytattak egymással egy hallgató előtt, akit állítólag meghívtak egy pszichológiai tesztre. Valóban várt rá egy teszt, de nem az, amire gondolt. A saját professzora és docense közötti konfliktus láttán beavatkozhatott a béketeremtő szerepébe, vagy egyszerűen szemtanúja lehetett a történéseknek. A fiziológiai reakciókat feljegyeztük. Kiderült, hogy be nem avatkozás esetén a nyomásértékek elmozdultak a skálától. A harag elfojtása veszélyes lehet, akár szorongást is okozhat. Éppen ezért fontos, hogy kifejezzük, de csak indokolt esetben. Tettlegességig ne fajuljon a dolog, de ha időnként eltörik egy-két tányér, az önmagában még nem egy rossz dolog – mondják a szakemberek.
Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!
