Feminizmus: Honnan indult? Kivel kezdődött?

Ókori nők, first lady, nőjogi kongresszus, #MeToo – mind fontos állomásai a feminizmusnak.

A nők a történelem során nem mindig rendelkeztek olyan jogokkal, mint manapság. Elődeink apró lépésekben vívták ki őket maguknak. Nézzük a History.com segítségével, hogyan kezdődött a feminizmus, mit sikerült elérni a jogainkat tekintve.

Korai feministák

Platón már az ókorban hangsúlyozta, hogy a nők és a férfiak egyenlő “természetes kapacitással” rendelkeznek, de nem mindenki értett egyet Platónnal. Az ókori római asszonyok hatalmas tiltakozásba kezdtek, amikor az Oppianus törvényt bevezették, amely korlátozta a nők aranyhoz és más javakhoz való hozzáférését, Marcus Porcius Cato római konzul azzal érvelt: „Amint egyenrangúvá válnak, feletteseink lesznek! ” (Cato félelme ellenére a törvényt hatályon kívül helyezték.)

A The Book of the City of Ladies könyvvel a 15. századi író Christine de Pisan tiltakozott nőgyűlölet és a nők középkori szerepe ellen. Évekkel később, a felvilágosodás idején olyan írók és filozófusok, mint Margaret Cavendish és Mary Wollstonecraft erőteljesen érveltek a nők nagyobb egyenlőségéért.

John Adams elnök first ladyje, Abigail Adams kifejezetten úgy látta, hogy az oktatáshoz, a tulajdonhoz és a szavazáshoz való hozzáférés kritikus fontosságú a nők egyenjogúságának szempontjából. Leveleket írt a férjének, amiben figyelmeztetett: „Ha nem kapnak a hölgyek különleges gondoskodást és figyelmet, elhatároztuk, hogy lázadást szítunk, és nem fogunk olyan törvényeket betartani, ami nem ad nekünk hangot.”

Az Adams által fenyegetett „lázadás” a 19. században kezdődött, amikor a nők nagyobb szabadságot követeltek maguknak, valamint a feketék rabszolgaságának eltörlését. Az abolicionista mozgalom (tágabb értelemben bármilyen törvény vagy intézmény eltörlését célul kitűző társadalmi mozgalmak) női vezetőit nyugtalanította, hogy olyan jogok megszerzésében támogassa az afroamerikai férfiakat, amiket ők maguk nem gyakorolhattak.

A feminizmus első hulláma

Az 1848-as Seneca Falls-i kongresszuson az olyan abolicionisták, mint Elizabeth Cady Stanton és Lucretia Mott bátran kijelentették a ma már híres mondatot: „Ezeket az igazságokat magától értetődőnek tekintjük; minden férfi és nő egyenlő.” A feministák követelték a nőknek a szavazati jogot.

Sok résztvevő úgy gondolta, hogy a nők szavazati joga túlzás, de Frederick Douglass aktivista azzal érvelt, hogy nem fogadhatja el fekete férfiként a választójogot, ha a nők nem kaphatják meg. Így a nők választójogáért folytatott harc a 19. század közepén felerősödött Nagy-Britanniában és az USA-ban. A mozgalom számos követőre talált, de csak nagyon lassan tudott sikereket elérni. Nagy-Britanniában a törekvések legfőbb ellenzője éppen egy asszony volt, Viktória királynő.

Néhány felvilágosult államban, mint Új-Zéland, Ausztrália, Finnország és Norvégiá már az első világháború előtt megadták a nőknek a választójogot. Más országokban viszont nem alakult ilyen jól a helyzet. Angliában 1903-ban Emmeline Pankhurst került a női szavazati jogért küzdő mozgalom élére. Ezek a harcosok, vagyis a szüfrazsettek politikai gyűléseket szakítottak félbe, vasrácsokhoz, kerítésekhez láncolták magukat, így próbálva érvényt szerezni a követeléseiknek. Miután nem voltak hajlandók a pénzbüntetést kifizetni, börtönbe kerültek, ahol éhségsztrájkba kezdtek. 1918-ban végül az Egyesült Királyság a harminc év feletti nőknek megadta a választójogot. Az Egyesült Államokban a nők részvétele az első világháborúban sokak számára bebizonyította, hogy megérdemlik az egyenlő képviseletet. 1920-ban az amerikai nők végül megszerezték a szavazati jogot.

Második hullám

A Nagy Háború után a nők közül egyre többen dolgoztak. Sok hazatérő férfi munkanélküli lett, ez pedig arra kényszerítette a családokat, hogy a nők is munkát vállaljanak. Ezek rosszabbul fizettek, és nem is becsültek meg őket érte. Leginkább takarítást, tanítást és titkársági feladatokat jelentett.

A második világháború alatt sok nő került be a katonaságba, vagy munkát talált korábban a férfiak számára fenntartott iparágakban. De csak Kennedy elnök idején, 1963-ban fogadták el a törvényt az egyenlő díjazásról, a kulturális akadályok viszont továbbra is fennálltak.

A nők még mindig háttérbe szorultak otthonteremtésben és gyermekfelügyeletben vállalt szerepük miatt. Ekkor már sokan a feminizmust kezdték „nők felszabadításaként” emlegetni. 1971-ben a feminista Gloria Steinem csatlakozott Betty Friedanhez és Bella Abzughoz az Országos Női Politikai Kávéház megalapításában. A Steinem Ms. magazinja volt az első olyan folyóirat, amely 1976-ban a címlapján szerepeltette a feminizmust.

Az esélyegyenlőségi módosító indítványt, amely a nők jogi egyenlőségére törekedett és betiltotta a nemi alapú megkülönböztetést, 1972-ben elfogadta a kongresszus (de konzervatív ellenállás miatt soha nem támogatta annyi állam, hogy törvényessé váljon). Egy évvel később, a feministák ünnepelték a Legfelsőbb Bíróság döntését, Roe kontra Wade ügyben kimondták, hogy garantálni kell a nőnek az abortuszhoz való jogot. (Henry Wade ügyvéd beperelte Norma McCorvey, az iratokban Jane Roe néven szerepelt, mert illegális abortuszon esett át, miután szegény körülmények között élt, és két korábbi gyermekét is örökbe kellett adnia.)

Harmadik hullám

A kritikusok azzal érveltek, hogy a feminista mozgalom, különösen a második hullám, nagyrészt a fehér, főiskolai végzettségű nőkre vonatkozott, és nem tudta kezelni a színes bőrű, leszbikus, bevándorló és vallási kisebbségek nőtagjainak aggodalmait.

A harmadik hullám az 1980-as évek közepén kezdődött, és kisebb, mikropolitikai kérdésekre koncentrált. Valamint megjelentek azok a női hangok is, a posztfeministák, akik szerint a nőket érő hátrányok már csak illúziók, és a feminizmus elválasztja egymástól a nemeket, és nem egyesíti.

XXI. század

A feministák nemrégiben rámutattak a szexuális erőszak és az „erőszakos kultúra” kiemelkedő eseteire, amelyek jelképezik, hogy a nőgyűlölet elleni küzdelemben és a nők egyenlő jogainak biztosításában még rengeteg elvégzendő munka van. A #MeToo mozgalom 2017 októberében új párbeszédeket nyitott meg, amikor a New York Times Harvey Weinstein szexuális zaklatásaival kapcsolatban publikált egy írást. Később több nő is előállt a saját történetével, például Donald Trumpot is megvádolták.

2017. január 21-én, Donald Trump elnökségének első napján emberek százezrei csatlakoztak a washingtoni Női Menethez, ami hatalmas tiltakozás volt az új elnök ellen és az általa fenyegetettnek vélt polgári és emberi jogok végett. Ez nem korlátozódott Washingtonra: a világ városaiban több mint 3 millió ember tartott egyidejű demonstrációt, amik a feministák számára kiemelt platformot biztosítottak, hogy világszerte minden nő jogainak képviseletében felléphessenek.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!