Forrás:Pinterest

Öltözködés az irodában: Ezért kellene minden nap felvenni valami pirosat

Megosztom:

Sál, blúz, cipő, rúzs, felső vagy kendő? Igazából mindegy, csak piros legyen – és azt is elmondjuk, miért.

Öltözködés és kommunikáció

Mint a testbeszédünkkel, a körömformánkkal és a hajszínünkkel, úgy az öltözködésünkkel is kommunikálunk. Ez pedig különösen fontos, ha az irodai vagy az üzleti érában dolgozunk, hiszen ebben az esetben még fontosabb az első benyomás, amit ugyebár főként a megjelenésünkkel határozunk meg. Amal Clooney sztárügyvéd, Michelle Obama vagy sok más híres, befolyásos nő mind jól ismeri már ezeket a trükköket, és kifogástalanul oldják meg azt, hogy egyszerre tűnjenek stílusosnak és konzervatívnak. És hogy mi a titkuk? Az, hogy mindig van rajtuk egy kis piros.

https://www.instagram.com/p/B0adMT6F4wf/
Amal Clooney nem véletlenül csempész minden szettjébe egy kis pirosat.

Piros, mint fegyver

A piros nem véletlenül népszerű színe az üzleti életben dolgozóknak, hiszen erőt, méltóságot, és hatalmat sugall. Persze nem kell mindezt túltolnunk, a lényeg, hogy minden napra legyen belőle egy kicsi. A pirosat viselhetjük csinos kedőként, felcsatolható gallérként, nadrágként, szonyaként, kabátként. Belevihetjük az öltözködésünkbe karkötő, hajpánt, hajcsat, vagy épp cipő, esetleg táska formájában. A lényeg, hogy a szettünk többi része letisztult, egyszerű és visszafogott legyen. A piros kiválóan kombinálható barnával, kékkel, feketével és fehérrel is, így amiatt sem kell aggódnunk, hogy túl feltűnőek leszünk tőle. A piros árnyalatok ráadásul jó hangulatot keltenek, és a szerződések megkötése is sikeresebb lehet ennek a színnek köszönhetően – írja a Madame. Ugye, hogy ezek után te is többször viseled majd?!

https://www.instagram.com/p/B2XSBihpY1L/
Victoria Beckham is előszeretettel támaszkodik a pirosra.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat