Történetünk főszereplője János, aki a balatonhoz ment pecázni. Ő már évek óta járt erre, és sosem fogott olyat, ami meglepte volna. De ezen a napon minden más volt.
János a reggeli szél ellenére is elment pecázni, mert az időjárás-előrejelzés azt mondta, hogy a délutáni időjárás sokkal jobb lesz. Így a horgászfelszereléseket bepakolta, és elindult a Balaton partjára.
Amikor végre elérte a célpontját, rögtön elkezdte horgára fűzni a csaliját. Azonban még mielőtt vízbe dobta volna a horgát, valami furcsa dolgot érzett a karján. Mintha valami megfogta volna a horgot. János azt hitte, hogy csak a szél mozgatta meg a horgot, így elkezdte húzni a horgot, hogy megnézze, mi van rajta.
Azonban amikor felszínre hozta a horgot, szinte a szíve megállt. Azt, amit látott, egyszerűen nem hitte a szemének. Egy aranyhal volt rajta! János évek óta járt erre, és sosem fogott még ilyet. Az aranyhal színe olyan volt, mint az érc, és a fénye olyan volt, mintha az égből világítana.
János egy pillanatig megdöbbenve nézte az aranyhalat, majd rájött, hogy valószínűleg a horgát az aranyhal fogta meg. Azonban amikor megpróbálta eltávolítani a horgot az aranyhal szájából, a hal egyszerűen eltűnt a keze alól. János zavarodott volt, és a szíve egészen a torkában dobogott.
János úgy döntött, hogy visszamegy a halászatról, mert tudta, hogy nem fog tudni koncentrálni a pecázásra. Amikor visszaérkezett a partra, még mindig meg volt döbbenve, és a szíve még mindig a torkában dobogott. Azonban amikor elmondta a társainak, akikkel együtt járt pecázni, mi történt vele, ők csak nevettek, és azt mondták neki, hogy valószínűleg csak a fáradtságtól és a sok időtől a Balaton partján töltött időtől látott olyan dolgokat, amik valójában nem léteznek.
János elgondolkozott azon, hogy lehet, hogy igazuk van, de mégis, valami furcsa érzése volt, hogy valójában látott valami csodálatost. Azóta is visszagondol arra a naphoz, és még mindig nem tudja eldönteni, hogy valójában látott-e egy aranyhalat, vagy csak a szeme játszotta vele.
Egy dolog azonban biztos, hogy ez a pecázás emléke örökre megmarad Jánosban, és minden alkalommal, amikor a Balaton partjára megy, az elméje visszaviszi őt az a bizonyos naphoz, amikor majdnem rosszul lett a pecázás közben, mert amit kifogott, nem hitt a szemének.
Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!