Lopással gyanúsítják Chert? Egy kollégája vádolta meg

Megosztom:

Rég volt, de még mindig előkerül a téma.

Boszorkányos harc

Megvan az Eastwicki boszorkányok c. film? És az megvan, hogy eredetileg nem is az a felállás lett volna a színésznők közt ami a filmben látható?

Nemrégiben Susan Sarandon kikotyogta, hogy Cher anno ellopta a szerepét! Az eredeti forgatókönyv szerint Cher kapta volna Sarandon szerepét, és Sarandon pedig Cherét. Ám az énekesnőnek akkoriban állítólag viszonya volt a producerrel és így önkényesen elhalászta a szerepet. Sarandont állítólag belekényszerítették egy olyan helyzetbe, hogy ha nem írja alá így is a szerződést így is, akkor beperelik. Ráadásul, állítólag úgy döntöttek így a producerek, hogy őt nem is tájékoztatták a szerepcseréről! Abban az időben Sarandon Rómában élt,míg a mozi Amerikában forgott. ” Hirtelen meg kellett tanulnom csellózni is a szerephez, úgy, hogy soha életemben nem fogtam még csellót a kezemben előtte”-mondja Sarandon a Page Six szerint.

Ma már béke van

Természetesen az eltelt évek azóta megszépítették a színésznő emlékeit a forgatásról, és Susan még egy parókát és egy ruhát is kölcsönadott annak idején Chernek, tehát a harag nem tartott sokáig. A film hatalmas siker lett 1987-ben, és Cher is és Susan Sarandon is kiválóan alakították a szerepüket benne! Természetesen a film másik kát főszereplőjét, Jack Nicholsont és a brilliáns Michelle Pfeiffert sem lehet nem megemlíteni. ?

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat