Forrás: Pinterest

Így változtak mellimplantátumok az utóbbi 30 évben

Megosztom:

Hol betiltották, hol engedélyezték a szilikont.

Legkedveltebb plasztikai műtét

A popkultúra és a technológia fejlődése elhozta nekünk a mellnagyobbítást, ami egyre inkább kedveltté, és elérhetővé válik mindenki számára. Akadnak olyanok, egyre nagyobb számmal, akik elégedetlenek a mellméretükkel, ezért inkább kés alá fekszenek, hogy változtassanak ezen.

Az ’90-es években a minél nagyobb, annál jobb elve működött. D kosár alatt senki se kért implantátumot. A szilikonok voltak a legelterjedettebbek, majd betiltották őket, és a só-implantátum műtétek vették át a helyüket a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején.

Később újra jóváhagyták a szilikont – írja az Allure. Körülbelül ugyanebben az időben a piac már természetesebb megjelenésű formákat favorizálta. Az olyan újítások, mint a gumimaci implantátumok, forradalmi eredménnyel jártak; egyedülálló tölteléke (félig szilárd szilikon gél, amely megtartja az alakját) minimális kockázatot jelent, ha megreped – mondta Steven Teitelbaum, a Santa Monicában élő plasztikai sebész.

Nemcsak elmozdulás történt ezeknek az újabb, innovatív implantátumoknak a természetes tapintása felé, hanem paradigmaváltás mutatkozott a plasztikai sebészek megközelítésében is: a méret már nem az egyetlen, ami számít. Az új könnycseppformákkal több méretben és szélességben jelentek meg a sebészek számára. „Jobban választhatunk olyanokat, amelyek egyedileg illeszkednek az egyes testalkatokhoz” – mondta az Allure-nak Melissa Doft New York-i plasztikai sebész.

És bár az elmúlt 30 évben sok minden megváltozott, a mellimplantátumok népszerűsége biztosan nem: „Az Egyesült Államokban a mellnagyobbítás a leggyakoribb esztétikai, választható sebészeti beavatkozás, évente több mint 300 000 nő választja” – mondja Adam Kolker, New York-i plasztikai sebész.

Főbb állomások, ’90-es évek

1992-ben Pamela Anderson és a Baywatch óriási pozitív hatással volt a mellimplantátumok megítélésében. De ugyanebben az évben a szilikon implantátumokat kerülni kezdték a vásárlók, mert attól tartottak, hogy a szivárgás megbetegedésekhez vezethet.

Négy évvel később a só-implantátum műtétek utáni kereslet 72%-kal nőtt, de a szilikont sem felejtik el teljesen: két évre rá az Egyesült Államok, Dánia és Svédország kutatói nem találtak meggyőző bizonyítékot arra, hogy a szilikon szivárgása betegségeket okozna.

2000-es évek

2002-ben a plasztikai műtétek a tévében is megjelennek, különböző műsorok épülnek a témára, és korántsem elrettentő példákat mutatnak be. Abban az évben 249 641 nő dönt az implantátum mellet – ez 147%-kal több, mint öt évvel korábban.

2006-ban a szilikon visszatér. Az FDA jóváhagyja, és a gyártók új, még természetesebb megjelenésű formákat dolgoznak ki. Két évvel később, 2008-ban a mellnagyobbítás első ízben előzi meg zsírleszívást, mint a kozmetikai kezelések legnépszerűbb formáját az Egyesült Államokban, 307 230 eljárással.

2010-es évek

2017-ben paradigmaváltás következik be. „A kozmetikai mellimplantátumoknak korábban egy munkájuk volt: nagyobbak legyenek a mellek. Most már a forma és az arány, nem pedig csak a méret a lényeg” – írja az Allure.

2019-ben egyes implantátumok vizsgálat alá kerülnek: Az FDA nyomozni kezd, mert felmerül, hogy anaplasztikus nagysejtes limfómát, a rák ritka formáját okozhatják.

Végül 2021, a mellnagyobbítás folyamatosan fejlődik: „Számítok az implantátumok evolúciós változásaira és az elhelyezésük során alkalmazott technikák fejlődésére” – mondja Adam R. Kolker, New York-i plasztikai sebész. Például egy minimálisan invazív technika, vagyis kis bemetszéssel járó behelyezésre már zajlik Costa Ricán” – állítja Steven Teitelbaum, a Santa Monica plasztikai sebésze.

Ha érdekelnek hasonló hírek, ezeket a bejegyzéseket neked ajánljuk, megtalálsz minket a Facebookon is!

kapcsolat